Az olasz egység megvalósulása

Az olaszok a folyamatot „risorgimento”-nak (riszordzsimentónak), újjászervezésnek nevezik. Oka, hogy az Appennin-félszigeten a római kor óta nem volt politikailag egységes államalakulat.

I. Milyen részekből állt Itália a XIX. században? 

A félsziget északi részén és Szardínia szigetén volt található a Szárd–Piemonti Királyság, amely modern alkotmányos monarchia volt, II. Viktor Emánuel uralma alatt.
Lombardia és Velence, két gazdag tartomány, Ausztria fennhatósága alá tartozott.
Közép-Itália kisállamai gazdaságilag fejlett területek voltak és zömében osztrák befolyás alatt álltak.
A Pápai Államot a katolikus egyházfő irányította. - a történelmi fővárost, Rómát a franciák tartották megszállva

A félsziget déli részén fekvő Szicíliai és Nápolyi Királyság a Bourbonok által uralt szegény, feudális jellegű állam volt.
Gazdasági téren is hiányzott az egységes piac és infrastruktúra. Ugyanakkor az emberek az itáliai csizma területén mindenütt olaszul beszéltek, és összekötötte őket a több évszázados nemzeti identitás.
II. Az egység megvalósulásának lehetséges módjai

- népfelkeléssel (a carbonarik, Guiseppe Mazzini és Garibaldi), forradalmi úton kívánták megvalósítani az egységet

a szárd-piemonti uralkodó vezetésével

- 1848-49-ben mindkét elképzelés kudarcba fulladt

Úgy tűnt, beigazolódnak a konzervatív Metternich kancellár szavai: „Itália nem több, mint földrajzi fogalom”.
-1852: Camillo Cavour Piemont miniszterelnöke lesz, szerinte az olasz egységet a diplomácia segítségével a nagyhatalmak támogatásával lehet elérni úgy, hogy kihasználják a nagyhatalmak érdekellentéteit.

- Cavour csapatokat küldött a krími háborúba az angol és francia erők oldalán jóindulatuk megnyerése érdekében

- Később titkos tárgyaláson megegyezett III. Napóleonnal: a franciák katonai segítséget nyújtanak Piemontnak egy esetleges Ausztria elleni háborúban, cserébe III. Napóleon megkapja Nizza és Savoya területét.
III. Az egység megvalósulása

                 1. A piemonti, francia-osztrák háború

- 1859-ben az észak-olasz államokban tudatos Ausztria-ellenes hangulatkeltés folyt

- Ausztria nem tűrte tovább a provokációt, ultimátumban követelte ennek megszüntetését

- Cavour az ultimátumot visszautasította, Ausztria ezért hadat üzent Piemontnak

- 1859. június 24 az osztrák csapatok vereséget szenvednek Solferinónál

- a győzelmek után III. Napóleon Villafrancában fegyverszünetet köt Ausztriával - nem kívánt egy erős államot a szomszédságban

Cavour neheztelt ezért a lépésért, mert a béke értelmében Piemont csak Lombardiát kapta meg, Velence osztrák kézen maradt.
                 2. Az osztrák vereség hatására népmozgalmak indultak a közép-itáliai államok körében - Pármában, Modenában Toscánában, és 1860-ban önként csatlakoztak Piemonthoz.
                3. Az egyesítés következő lépése a forradalmár Garibaldi vakmerő vállalkozása volt. 1860 májusában lelkes híveivel, az úgynevezett Ezrekkel partra szállt a szicíliai Marsalában. Vörösingeseivel népfelkeléseket kirobbantva űzték el a Bourbon uralkodót Itália déli részéről. II. Viktor Emánuel 1861-ben ezt a területet is Piemonthoz csatolta, és ezzel megszületett az Olasz Királyság.
Az egységből kimaradó két térség, Velence és Róma, a kedvező nemzetközi helyzet hatására került Olaszországhoz. 

           4. A német egységért folyó harcokban 1866-ban Ausztria vereséget szenvedett Poroszországtól, és a háborút lezáró béke alapján Velence Olaszországé lett annak ellenére, hogy az osztrák hadak szárazon és vízen egyaránt legyőzték az olaszokat.
         5. 1870-ben – szintén a német egységért folyó küzdelemben – a poroszok vereséget mértek a franciákra, aminek hatására a francia haderő kivonult a Pápai Állam területéről. Róma és környéke ekkor csatlakozott az Olasz Királysághoz. - Garibaldi többször megpróbálja visszafoglalni, de sikertelenül

A rendeződő európai hatalmi viszonyok között Olaszország belenyugodott, hogy nem tud megszerezni további olasz, vagy részben olasz lakosságú területeket (Dalmácia, Isztria, Dél-Tirol). De fennmarad egy, a minden olaszlakta terület egyesítésére törekvő irredenta mozgalom, ami a későbbiekben megterhelte az olasz–osztrák viszonyt.

Dél-Európában több mint 30 millió lakosú új államszületett, amelynél az óriási belső problémák (pl. az északi és déli rész közötti különbségek) ellenére az egységes piac és az egységes politikai irányítás megteremtette a gyorsabb fejlődés lehetőségét. Sikeressé vált a risorgimento.