A HATALMI POLITIKA KORA

Az 1848-as forradalmak jórészt elbuktak, azonban Európa alapvetően átalakult. Abszolutisztikus hatalmak ugyan még fennmaradtak, de a fejlődést akadályozó feudális kötöttségeket (jobbágyság) – Oroszország és az Oszmán Birodalmat leszámítva – már jórészt felszámolták. 

A társadalmi átalakulás és az ipari forradalom hatására a gazdasági fejlődés felgyorsult. Európa lakosságának életkörülményei– területileg eltérő mértékben –jelentősen javultak. Így elmaradtak a század első felére jellemző forradalmak. A történelmet a politikai-hatalmi játszmák, a diplomáciai manőverek és a belső reformok alakították. A dinasztikus és a nemzeti politika kezdett összemosódni, ahol a század végére e kettőt nem sikerült egységbe hozni, ott jelentős problémák lesznek. (Monarchia, Oroszország)

Franciaország

Louis Bonaparte – nevének vonzereje mellett – a zavaros párizsi helyzetet kihasználva elérte, hogy köztársasági elnökké válasszák. A belső rend és a nyugalom ígéretével szerezte meg a hatalmat. 

A törvény szerint a következő elnökválasztáson nem indulhatott volna, ezért előbb államcsínyt hajtott végre, majd pedig császárrá kiáltatta ki magát (III. Napóleon, 1852–1870). Személyi diktatúrát vezetett be, de fenntartotta a demokrácia látszatát – általános választójog, népszavazás. A császár a nemzet egységét hangsúlyozva minden társadalmi réteg érdekeit egyszerre kívánta képviselni és a konfliktusokban döntőbíróként részt venni. Védte a vagyonbiztonságot, ugyanakkor a munkásoknak megengedte sztrájkot. 

Az addigi védővámok helyett biztosította a szabad kereskedelmet. A külföldi (angol) verseny a francia ipar gyors fejlődését, az árak csökkenését eredményezte. Kiépült a vasúthálózat, s a városok (főleg Párizs) jelentős létesítményekkel gazdagodtak.

III. Napóleon uralmának fenntartásában jelentős szerepet játszott a külpolitika. Követte a „nagy” Napóleonhoz kötődő hagyományokat (bonapartizmus), s tett is a francia nemzeti nagyságért.
Részt vállalt a krími konfliktusban, óvatosan és nem önzetlenül támogatta az olasz egységmozgalmat. Jelentős eredményeket ért el a gyarmatosításban (Indokína, Algéria), de Mexikóban kudarcot vallott. A Németországtól elszenvedett vereség (1870) okozta végül bukását.

Oroszország

1848–1849-ben Oroszország úgy tűnt, megerősödött, miközben vetélytársait megtépázták a forradalmak. Lekötelezte a Habsburg Birodalmat is. A cárizmus úgy ítélte meg, hogy jó alkalom kínálkozik a keleti kérdés Oroszország számára kedvező megoldására. A nyugati hatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország az európai egyensúly fenntartása érdekében ezt meg akarták akadályozni. Amikor Porta és Oroszország szembekerült egymással, felsorakoztak a törökök mellett.

Krími háború - (1853–1856), a nyugati szövetséghez csatlakozott még a Szárd-piemonti királyság,
míg Oroszország egyedül maradt. A Habsburg Birodalom – az oroszok csalódására - fegyveres semlegességet vállalt, és seregeivel megszállta Havasalföldet és Moldvát. Ferenc József tartott az oroszok balkáni térnyerésétől, és félt, hogy a nyugatiak támogatják majd a magyar emigrációt és itáliai ellenlábasa, a Szárd Királyság is csatlakozott a nyugatiakhoz.
A háborúban nem is a török, hanem az angol–francia hadsereg játszotta a főszerepet. A nyugati szövetségesek expedíciós hadsereget küldtek a Krím-félszigeten levő orosz flottabázis, Szevasztopol ostromára. Az oroszok– az elavult közlekedési hálózat miatt akadozó utánpótlás és katonáik rossz felszerelése miatt –elvesztették a háborút és békére kényszerültek.
A győztesek a párizsi békében (1856) visszaszorították a cári birodalmat a térségben. Oroszország nem ellenőrizhette a Duna torkolatát, s nem tarthatott hadihajókat a Fekete-tengeren.

AZ OROSZ VERESÉG KÖVETKEZMÉNYEI
Megszűnt az orosz hegemónia, a kontinensen ezt a szerepet egy ideig a franciák veszik át.
A háborús vereség, megmutatta Oroszország társadalmi-gazdasági elmaradottságát, és az új cárt is meggyőzte a reformok elkerülhetetlenségéről. Rendeletben felszabadították a jobbágyokat (1861). Ugyanakkor a jobbágyoknak maguknak kellett megfizetniük a földesurak kártalanítását. Az állam csak hitelezett nekik. A cár egyéb rendeletei utat nyitottak a tőkés gazdaság fejlődésének, de nem korlátozták a hatalmát.

A lengyelek megpróbálták kihasználni a cári kormányzat nehézségeit. Varsóban felkeléstört ki (1863). Ám az orosz hadsereg túlereje és a nyugati hatalmak közönye miatt a felkelést leverték. A vereséget követően fokozódott az elnyomás.

Románia – tankönyv!