A Királyi Magyarország

Központ és új koronázó város: Pozsony

Része lett a Habsburgok államainak

A magyar rendek és az uralkodó a rendi dualizmus keretei között irányították az országot.

Működött az országgyűlés (adómegajánlás, katonaállítás), a vármegyékben a nemesség az úr: közigazgatás, bíráskodás és adószedés!
Ugyanakkor a Habsburgok igyekeznek a magyar hivatalokat a központi, udvari (birodalmi) szerveknek alárendelni. Önálló magyar hadügy nincs is, ezt az Udvari Haditanács intézi, az országot főkapitányságokra osztják. A Magyar Kamara is alárendelődik az Udvari Kamarának, tehát a had-pénz- és külügy irányításából kiszorulnak a rendek.

Magyarország ütközőterület volt a két nagyhatalom között (Habsburg, török), és egyik nagyhatalom sem tudott döntő fölényt kivívni, ezért évtizedeken keresztül a magyar végvárvonal volt a mindennapos összeütközések meghatározó színtere. A maradék Magyarország belső erőforrásai elégtelenek, védelme elképzelhetetlen a Habsburg Birodalom és a német birodalmi gyűlés segélypénzei és hadereje nélkül.

A törökök magyarországi jelenléte új végvárvonal kiépítését, illetve a meglévő várak megerősítését tette szükségessé:

nyugat: Sziszek - Kapronca - Szigetvár,Kanizsa- Veszprém- Palota- Győr-Komárom;

észak: Érsekújvár – Eger – Tokaj - Szatmár;

kelet: Várad- Gyula- Lippa - Temesvár- Lugos - Karánsebes.

A végváraknál jelentős erődítési munkálatokat kellett elvégezni:

Ha voltak, akkor elbontották a keskeny, magas falakat, és alacsonyabb, modem, olasz mérnökök tervei alapján készült, a falsíkból ékszerűen kiugró ötoldalú bástyákból, az ún. fülesbástyákból álló megerősített várfalakat építettek.

Agyaggal vagy sárral megtöltött gerendasorból, vesszőnyalábokból készült palánk várakat is építettek.

A várak XVI. századi reformja modern, nyugati minták alapján ment végbe, ugyanakkor jelentős királyi támogatás hiányában nem lehetett jövője a magyar várrendszernek, Eger és Szigetvár sorsa azt mutatja, hogy csupán időleges sikereket tudott elérni a magyar védelmi politika a törökök elleni harcban.

A végvárakban több tízezer fős, zömében magyar katonaság szolgált, amely egy idő után önálló társadalmi réteggé formálódott (vitézlő rend).

Voltak közöttük elüldözött vagy menekülő nemesek és jobbágyok is.

A vitézlő rend átmeneti kategória volt a nemesség és a jobbágyság között, de tagjai nemesi előjogaik megtartására vagy azok megszerzésére törekedtek.

A végvári katonák zsoldot kaptak, amelynek kifizetése azonban sokszor akadozott ("se pénz, se posztó") folyamatosan ellátatlanságtól és hiánytól szenvednek, ezért sokszor indultak portyázó (rabló) hadjáratokra;

részt vettek a marhakereskedelemben, földet műveltek, kocsmát nyitottak.

A harcok szünetében pihentek és szórakoztak (csatákról szóló dalok hallgatása: Tinódi Lantos Sebestyén).

 

Végvári vitézek