Városfejlődés, kereskedelem és gazdaság a középkori Magyarországon

Városfejlődés Magyarországon a 14-15. században

Az Anjou uralkodók (Károly Róbert és Nagy Lajos) és Luxemburgi Zsigmond is pártolta a városok megerősítését Magyarországon. Támogatásuk és az ország gazdasági fejlődése következtében Magyarországon a korszakban nagy mértékű a városok fejlődése, kiépülése.  Ennek ellenére a városiasodás mértéke, a városok létszáma, nagysága, jelentősége a nyugat-európai szinttel összehasonlítva alacsony szinten volt.

A magyarországi városok típusai:

Szabad királyi városok – Magyarországon a király tulajdonát képező város. A XIII – XIV. században nyerték el kiváltságaikat. Csak a királynak fizettek adót, egy összegben, saját önkormányzatuk volt. A városi rang elnyerésének kelléke IV. Bélától kezdve a városfal megléte. A vásártartás természetes volt, az árumegállítás és a pallosjog (a városi bíróság joga, hogy halálos ítéletet hozhasson) már esetleges.

Feljebbviteli bíróságuk szerint voltak tárnoki (Buda, Pest, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Bártfa, Kassa, Eperjes) és személynöki (Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse majd Kisszeben és Szakolca) városok. Kis számuk, gyenge gazdasági erejük miatt nem törekedhettek politikai szerepre, közös érdekeiket viszont szövetségben képviselték.

Ezen kívül szabad királyi jogállása volt az erdélyi szászok valamennyi városának, amelyek élén a királyi képviseleti joggal felruházott szebeni királybíró állt. Képviselőik Zsigmondtól kezdve részt vehettek az országgyűlésben.

Mezővárosok –  latinul oppidum; a magyar településhálózatban a mezővárosok a XIII. századtól a város és a falu közötti átmenetet jelentették. A városi kiváltságoknak csak egy részével rendelkeztek (egy összegben adózás a földesúrnak, vásártartás), a földesúr joghatósága (úriszék) alá tartoztak és nem keríthették körül fallal a várost. Bírót választhattak, de ebbe a földesúr beleszólhatott, miként tehát az igazságszolgáltatásba is.

A lakosság főleg mezőgazdasággal foglalkozott, bár annak jövedelmezőbb ágazatával (szőlőtermelés, állattartás). A mezővárosok a helyi ipar, kereskedelem központjai lettek.

Általában 1-1 birtok központja vált mezővárossá. A mezővárosok a jobbágyok felemelkedésének lehetőségét adták. Jelentős fejlődés a 15. században volt. (pl. Hódmezővásárhely)

Bányavárosok: főleg idegen telepesek (német, cseh) hozták létre, nemesfém feltárására kaptak kiváltságot a királytól. Legjelentősebbek: Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya

Az egyházi központok: fejlődésüket zömmel hátráltatta, hogy földesuruktól (a püspöktől vagy érsektől) nem válhattak szabaddá, nem tudtak szabad királyi várossá átalakulni, fejlődni.

A városi társadalom:

A városi elitet a kereskedők, vállalkozók alkották, a középréteget a kézművesek, míg a városi társadalom alján a nincstelenek voltak

Kereskedelem: Magyarország elsősorban bányatermékeket (nemesfém, réz, só), szarvasmarhát és bort exportált, azaz vitt ki. Az importot, a behozatalt a textil-posztótermékek, a fémáruk és a fűszerek tették ki.

Az ország gazdasága I. Károly idején

Kapcsolódó fogalmak:

Tárnokmester – a magyar bárói méltóság a XIII. századtól. A királyi gabonatárolók felügyelőjétől vált a regáléjövedelmek kezelőjévé. A XIV. század végétől a királyi városok egy részének – tárnoki városok: feljebbviteli bírájává alakult (tárnoki szék).

Személynöki szék – hivatal, élén a személynökkel, aki más néven a király személyének képviselője, ha a király nincs jelen, főleg az igazságszolgáltatási ügyekben.