2014. szeptember 21., vasárnap

Antik kultúra 2. Róma, Pannónia

RÓMA: VALLÁS ÉS KULTÚRA; PANNÓNIA
(szöveg végén bemutató, képekkel)
· Kezdet: totemisztikus elképzelések (pl. város eredete, a farkas táplálta Romulus és Remus)
· Jelentős hatást gyakorolt két nép a rómaira: az etruszk - szertartásrend és halottkultusz (gladiátorjátékok gyökere), valamint a jóslás átvétele,
·  Majd a görög istenek átvétele ill. megfeleltetése egyes volt római isteneknek következett
· A római istenek azonban mindig jobban megtartották eredeti földhözragadt funkciójukat a görögökhöz képest
·  Janus megtartotta eredeti római voltát (kezdet és a vég kétarcú istene, templomának kinyitás-bezárása jelezte a háború kezdetét-végét)
· A rómaiak másoktól is vettek át isteneket, s viszonylag türelmesek voltak e téren
·   Ezt megkönnyítette, hogy a hithez, istenekhez való viszonyt is a görögökéhez hasonlóan fogták fel, azaz a vallás, szertartás elsősorban az államhoz való tartozást fejezte ki.
· A papi tisztségeket is: pontifex maximus (főpap), augur (madárjós), mindig világi vezetők, töltötték be, vallási szertartások teljesen az állam érdekének voltak alárendelve
·  Itt is léteztek papi testületek, pl. a Vesta szüzek, akik a tüzet őrizték, ill. jósdák is.
·  A császárkori Rómában elterjedtek a keleti misztériumvallások: Ízisz-Ozirisz, Mithrasz beavatási szertartásokkal együtt járó kultusza, jelezve a római istenek kiüresedését és a császárok istenként imádásának kudarcát. Mindez majd megkönnyíti a kereszténység elterjedését, elfogadását is.
Isten
Funkció
Isten
Funkció
Isten
Funkció
Jupiter
főisten, villám
Mercurius
kereskedők, tolvajok, hírnök
Neptunus
tenger, szigonnyal ábrázolják
Juno
hitvesi hűség
Venus
szépség, szerelem
Vulcanus
tűz, kovácsmesterség
Apolló
Vadászat,  művészet
Saturnus
idő, termékenység, bőség
Pluto
alvilág
Minerva
bölcsesség
Diana
vadászat szűzi istennője
Mars
háború
·  Építészet: Lakóházaik átriumosak voltak, vagyis az utca felé zárt, belső terében nyitott ház, ahol az átrium a középső, csarnokszerű rész medencével (az esővíz ide folyik be)
· A plebs bérházakban, ún. insulákban lakott – többemeletes épületek
· A rómaiak is inkább középületeik, köztereik megformálásában alkottak nagyot: fórum (köztér), terma (fürdő), curia (városháza), tabularium (levéltár), vízvezetékek, diadaloszlopok, templomok, szentélyek, diadalívek, bazilika (háromhajós törvénykezési és kereskedelmi épület), színházak és körszínházak (amphiteátrum), ahol a cirkuszi játékok, gladiátor-viadalok és kocsiversenyek folytak. Az élet e terekben zajlott, s ez épületek jelzik azt is, melyek voltak a rómaiak kedvelt tevékenységei.
· Átvették az etruszkoktól és továbbfejlesztették a boltozatot (donga, kereszt, gömb, kupola), így oszlopok és pillérek is jellemzők épületeikre
· Fejlett volt az infrastruktúra: csatornázás, központi fűtés, úthálózat, nyilvános illemhelyek.
· Legnevezetesebb épületeik: Forum Romanum, Colosseum, Pantheon, Pompeinek a Vezúv kitörése után (i.e. 72.) megmaradt épületromjai
Szobrászat: magas színvonalú a portréművészet (mellszobrászat), ahol a helyenként stilizált részletekkel élethű, nem idealizált ábrázolásra törekedtek.
Festészet: a mozaik, ill. falfestészet volt a jellemző, változatos témaábrázolással.
·   Az irodalom kezdeteit a görög irodalmi alkotások latinra fordítása jelentette, bár a műfajokat később is megtartották, de alkotásaik egyénibb színezetet kaptak.
·   Komédia szerzők: Plautus és Terentius, szellemes párbeszédek, egyszerűbb jelenetek,
·   Az epikus alkotások közül kiemelkedik Vergilius Aeneis c. eposza, Ovidius költeményei,
·  A lírai költészet legnagyobbja Horatius és Catullus.
·  Kitüntetett szerepet kaptak a szónoki beszédek, pl. Cicero, de kiváló szónok  Caesar is.
Történettudomány: Tacitus a legnagyobb alakja (harag és részrehajlás nélkül a mottója), a császárság létrejöttének okait kutatja. Suetonius császárokról írt műve igen részletgazdag, a görög származású Plutarkhosz „Párhuzamos életrajzok” című művében görög és római államférfiakat mutat be, összehasonlítva. J. Caesar saját háborúit örökítette meg, s jelentős történetíró volt még Livius is, aki a kezdetektől megírta Róma történetét.
Filozófia: kevés eredetiség, Seneca és Marcus Aurélius császár, mint sztoikus filozófusok
Természettudomány: Idősebb Catonak a földművelésről, Varronak a mezőgazdaságról írt munkái jentősek. Idősebb Plinius 37 kötetben összesítette kora természettudományos ismereteit, Galenus az orvostudomány jeles alakja volt.
Pannónia provincia
A nagyjából a mai Dunántúl területét egykor elfoglaló Pannónia i. e. 9. körül került római uralom alá, Augustus császársága alatt. A fegyveres hódításra több okból volt szükség:
v  a birodalom természetes határainak (Duna) kialakítása végett,
v  a nagy folyam, a Danuvius fontos kereskedelmi útvonal volt,
v  az Aquileia városából kiinduló Borostyánút Pannónián, (Savarián) át vezetett északra,
Az akkoriban itt élő pannonok, kelták, trákok fejletlenebbek voltak a rómaiaknál, a harcokban nagy részük elpusztult vagy rabszolgának hurcolták el őket. A túlélő őslakosok – főleg az uralkodó rétegek – hamar átvették a hódítók szokásait, a latin nyelvet és műveltséget, romanizálódtak, míg a népesség zöme őrizte eredeti szokásait. A veteránok letelepedése, a kereskedők és iparosok megjelenése gyorsította a népek összeolvadását. A provincia vezetői először a római hadsereg parancsnokai voltak, de tisztüket hamarosan már a romanizált őslakos uralkodó osztály tagjai töltötték be. A hódítók hamar kiépítették a fejlett úthálózatot, melynek vonalai a maival csaknem egyezőek, a fontosabb helyeken - kereskedelmi utak, ill. a limes mellett - katonai táborok és polgári települések, városok létesültek.  (Aquincumban még romjaiban is jól látható a katonai és a polgári város elkülönülése.)
A pannóniai városokban (Savaria – Szombathely, Scarabantia – Sopron, Aquincum – Óbuda, Sopiane – Pécs, Gorsium – Tác, Alba Regia – Székesfehérvár, Arrabona - Győr) is kialakult a római szervezet. A legjelentősebb város: Aquincum ahol polgárváros és katonai tábor is volt, színházzal, fürdővel, a Mithras-kultusz emlékeivel
A II. században a pannóniai gazdaság gyors fejlődésének lehetünk tanúi. A városok száma nőtt, a provincia szerves része lett a birodalom gazdasági életének. Nemcsak Itália, de távoli provinciák termékei is megjelentek a piacon s a helyi ipar árui (agyag – , fémcikkek, kocsik) is ismertek voltak a távoli vidékeken. Nőtt az életszínvonal, fürdők, színházak, vízvezetékek épültek. A II. század második fele a barbár betörések miatt visszaesést hozott, de a limes kiépülése a III. század elejétől ismét fellendülést eredményezett. A század végétől már megállíthatatlan visszaesés következett be, de a politikai életben még meglehetősen fontos volt Pannónia szerepe: Septimus Severus a pannon légiók segítségével lett császár (193 – 211), s később is sok császár került ki innen és Illíriából.

A szellemi életben a kelta őslakók hagyományai és a római műveltség egymás mellett éltek. Elterjedt Juppiter, Juno, Minerva tisztelete, de a perzsa Mithrász, az egyiptomi Ízisz (Savaria - Ízisz- szentély) és a II. századtól a kereszténység is hívekre talált itt (Sopiane (Pécs) ókeresztény emlékek). A IV. században a hunok betörései egyre inkább meggyöngítették a római hatalmat, és az V. század elején meg is törték azt. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése