A római köztársaság válsága

A KÖZTÁRSASÁG VÁLSÁGA

Az etruszk királyok elűzése után (i.e. 510), és a köztársaság megalakulása utáni idők folyamatos harcokban teltek el. Róma világbirodalommá válása hosszú évszázadok alatt valósult meg, több szakaszban.

A városállamból világbirodalommá fejlődött Római Birodalom éppen a gyors fejlődés következtében hatalmas belső válságokkal nézett szembe: egy birodalmat másképp kell politikailag, gazdaságilag irányítani, mint a hajdani kis köztársaságot, és természetesen még más, főleg társadalmi problémákkal is szembe kellett néznie.

A nagy hódítások alapvetően változtatták meg a római társadalom szerkezetét. Egyrészt egyre nagyobb vagyoni különbségek alakultak ki a jogilag immár egységes római polgárok között. Másrészt a meghódított területek lakossága része lett a Római Birodalomnak, de közöttük jelentős jogi különbségek léteztek.

A társadalmi problémák mellett katonai, gazdasági és államszervezési problémák, ellentétek növelték a köztársasági Róma válságát az i.e. 2. századtól kezdve.

- Földkérdés: A meghódított területek a római nép (populus romanus) közös birtokába kerültek (agerpublicus), de a szenátori rend kisajátította őket bérlemények formájában, ezért megnőtt a nincstelen szegények (proletárok) száma, akik veszélyt jelentettek az államra.

- Hadsereg kérdése: Az elhúzódó háborúk és a katonai terhek miatt a hadsereg zömét alkotó plebejus származású parasztok tönkrementek, ezért nem tudtak tovább katonáskodni bár minden 17-47 éves férfi köteles katonai szolgálatot teljesíteni, de csak az, aki tulajdonnal bír. Hatása:  csökkent a hadsereg létszáma.

- Rabszolgakérdés: A meghódított népek rabszolgákká váltak.  A hódítások hatására jelentősen megnőtt a számuk csökkent az értékük, ezért  rosszabbodott a helyzetük. A házak körül, műhelyekben, földeken és bányákban dolgoztatták őket. Sorsuk és körülményeik miatt gyakran fellázadtak (Pl.: Szicíliában).

- Az államirányítás zavarai: Róma városállamból birodalom lett. A városállam intézményei, (magistratus),  az évenkénti cseréje a választott tisztségviselőknek nem megfelelőek egy birodalom irányítására. Szakképzett, állami hivatalnokokra volna szükség.

- Gazdasági problémák

Nincs egységes pénz-, és mértékrendszer, ez nehezíti az egységes birodalmi gazdaság kiépülését. A nagyszámú rabszolga átalakítja a munkaerő piacot, sok szabad munkája feleslegessé válik.

Kísérletek a köztársaság válságának megoldására

A Gracchusok reformkísérletei:

A kortársak számára a parasztság válsága volt a legszembetűnőbb, ezt próbálták orvosolni.

I. e. 133-ban Tiberius Gracchus néptribunus felújította a Licinius - Sextius-féle földtörvényt, mellyel korlátozta az állami földekből (ager publicus) bérelhető fterületek nagyságát. Célja: földosztás és a szenátori rend hatalmának korlátozása volt. A szenátus válasza: Tiberiust 300 hívével utcai verekedésben megölték

Caius Gracchus (Tiberius öccse) i.e. 123-ban lett néptribunus. Intézkedései: A lovagokra kívánta bízni a bíráskodást a provinciákban, római polgárjogot kívánt adni az itáliai   szövetségeseknek, és javasolta Karthágó újjáépítését, ezért a szenátus utcai verekedést provokált ahol  Caiust 3000 hívével együtt megölték. A Gracchusok bukásának oka: nem állt mögöttük, jelentős számú támogató tömeg.

A Gracchusok bukása után tovább mélyültek az ellentétek Rómában. Az i. e. II. század végére két egymással versengő tábor alakult ki:

- Néppárt (populares): Vezetői a lovagrendből kerültek ki. A népet használták politikai céljaik megvalósítására (populista = népszerű). Földreformot, a szenátus hatalmának korlátozását és az itáliai szövetséges népek egyenjogúsítását akarták.

- Szenátori párt (optimates): Vezetői a szenátori rend tagjai voltak.  A régi berendezkedést tartották a legjobbnak (optimi = legjobbak = optimista).  Meg kívánták őrizni a fennálló rendszertà konzervatívok. (konzerv = megőrizni, megtartani valamit).  

Az eltérő törekvések a polgárháború lehetőségét hordozták magukban.

Marius katonai reformjai:

 A néppárti Marius hadvezér a i. e. II. század végén a vagyontalan római polgárokból zsoldoshadsereget hozott létre (16 év szolgálat után veteránként földet kaptak a coloniákon.)

- Előnyei: - Növekvő létszám, egységes felszerelés és kiképzés, állandó, bármikor bevethető haderő + megszűnt a városokban lézengő proletártömeg.

- Hátránya: megnőtt a hadvezérek jelentősége, ezért nőtt az egyeduralom kialakulásának veszélye.

Sulla diktatúrája:

Az i.e. 80-as évekre a két politikai csoport ellentéte polgárháborúhoz vezetett. A polgárháború során több ezer embert mészároltak le, ekkor vonul először római hadsereg Róma ellen (Sulla).

Sulla diktátorként (i.e. 83-79) is megpróbál rendet rakni, így védvén a köztársaságot. Alkalmazza a feketelistát (politikai ellenfeleit bárki meggyilkolhatja), felszabadítja és besorozza ellenlábasai rabszolgáit, felemeli a szenátus létszámát 300-ról 600-ra és híveivel tölti fel. Amikor úgy érezte rendet tett, lemond, és időlegesen tényleg nyugalom van Rómában.

Sullánál a diktátorság még nem cél, csak eszköz, de jelzi, hogy a köztársaság rendjét a hagyományos eszközökkel nem lehet megvédeni. Marius és Sulla tevékenysége: a köztársasági hagyományok felrúgása, az erős kéz politikája már előrevetíti, hogy Róma az egyeduralom felé tart,a kérdés csak az, ki lesz ez a személy.

Spartacus rabszolgaháborúja (i. e. 74-71):

A Felkelés Capuában kezdődött Spartacus gladiátor vezetésével. A rabszolgasereg Észak, majd Dél Itáliát rabolta végig, de: Crassus praetor legyőzte őket. Következménye: megtorlás (keresztre feszítések a Via Appia mentén), sokat javult a rabszolgák helyzete (Pl.: lehetővé vált a felszabadulásuk).

Út az egyeduralomhoz

A rabszolgafelkelés leverése után két jelentős politikus volt a politikai porondon.

Crassus: a birodalom egyik leggazdagabb embere, lovagrendi támogatókkal,

Pompeius: a szenátus pártfogoltja.

Utóbbi kap megbízatást VI Mithridatész végleges legyőzésére, majd a Földközi-tengeri kalózkodás felszámolására. Mindkét feladatot teljesíti. A szenátus ekkor megijedt nagy tekintélyétől és népszerűségétől, és nem ad földet Pompeius veteránjainak.

Ebben a helyzetben tűnik fel egy tehetséges politikus, Julius Caesar (i.e. 100-44), aki patrícius családból származott, de Mariussal is rokonságban állt. Ő összefog Crassussal és Pompeiussal, létrehozzák az 1. titkos triumvirátust (3 férfi szövetsége) i.e. 60.-ban. Céljuk a szenátus kiszorítása a hatalomból. Megállapodásuk értelmében Caesar consul lesz, így földet ad Pompeius veteránjainak és megrendeléseket Crassus lovagrendi támogatóinak. Majd felosztják egymás között a hatalmat:

Crassus Szíria helytartója lesz,

Pompeius Hispánia élére kerül,

Caesar pedig Gallia proconsulja lesz. Caesar itt sikereket ér el, jelentős jövedelemre tesz szert, és erős hadseregre.

I.e. 53-ban Crassus elesik egy csatában, a triumvirátus felbomlik. Ezek után Pompeius a szenátushoz közeledik és kibékülnek. Caesart Rómába hívják (bíróság előtt adjon számot viselt dolgairól), a törvények értelmében a serege nem tarthat vele. Caesar azonban átlépi a Rubicont (ez a határfolyó) a seregével. („Alea iacta est -  A kocka el van vetve”) Újabb polgárháború robban ki. A döntő csatára görög földön kerül sor, i.e. 48-ban, Pharsalosznál. Pompeius veszít, Egyiptomba menekül, ott megölik. Caesar Egyiptomot elfoglalja, meghagyja Kleopátrát a trónon, majd keleten hódít, i.e. 47: Zela nagy győzelem. („Veni, vidi, vici! – Jöttem, láttam, győztem!”) Majd visszatér Rómába.

Caesar egyeduralma

Rómában Caesar örökös diktátorrá választatja magát, de emellett számos más tisztséget betölt, olykor egyszerre. Néptribunus – így sérthetetlen és vétójoga van, Pontifex Maximus, azaz főpap, így a kultikus élet irányítója, Gallia örökös proconsulja, és imperátor, azaz olyan hadvezér, akinak joga van saját hadsereget tartani.

Intézkedései:

-          földet oszt veteránjainak,

-          római polgárjogot ad számos provinciabeli városnak,

-          növeli a szenátus létszámát 900-ra és híveivel tölti fel, gyengíti szerepét,

-          értékálló pénzt veret,

-          naptárreform.

Caesar túl gyorsan szakított a köztársasági hagyományokkal, ezért i.e. 44-ben, a köztársasági hagyomány védői meggyilkolják Brutus és Cassius vezetésével, mivel féltek attól, hogy királyi hatalomra tör.  A személyt meg lehetett ölni, de a köztáraságot megmenti már nem. Caesar unokaöccse és politikai utódja Octavianus – Augustus, adva a köztársasági hagyományok látszatára, megvalósítja és tartóssá teszi az egyeduralmat, a császárságot.