2016. március 27., vasárnap

Orosz forradalmak, sztálini Szovjetunió

Videóajánló a végén!

A POLGÁRI FORRADALOM (1917)
·       1917. március (régi orosz naptár szerint február) Pétervárott forradalom tört ki, amelyhez egyre többen csatlakoztak. II. Miklós cár lemondott és Lvov herceg vezetésével Ideiglenes Kormány alakult
·       Ideiglenes Kormány több kérdést nem tudott megoldani:
·       • nem lépett ki a háborúból; a szabadságjogok biztosításán túl nem demokratizálták a politikai szférát; • nem elégítették ki a földre vágyó tömegek óhaját (nem volt földosztás); • nem sikerült megszilárdítani a hatalmat: a polgári jellegű Ideiglenes Kormány mellett volt a másik hatalmi centrum, a tanácsok;
·       a forradalom erejét a munkásokból és katonákból álló helyi tanácsok (oroszul szovjetek) alkották. Az ő kezükben volt a helyi hatalom (pl. fegyveres erők, helyi közigazgatás)
·       a szovjetek irányításában a szocialista pártoknak volt döntő szerepe. Az orosz szocialistákon belül két csoport volt:
o   a mérsékeltebb mensevikek (= szociáldemokraták); és a szélsőségesebb bolsevikok (= kommunisták). Ekkor már külön pártot alkottak, de fontosabb vezetőik, pl. Lenin külföldön, száműzetésben éltek
·       a szovjetek kezdetben támogatták az Ideiglenes Kormányt, de 1917 áprilisában svájci száműzetéséből hazatért Lenin, aki meghirdeti, hogy az Ideiglenes Kormányt meg kell dönteni, és a polgári forradalmat tovább kell fejleszteni szocialista forradalommá (áprilisi tézisek: permanens forradalom).
·       1917 nyarára a bolsevikok egyre nagyobb befolyást szereznek a szovjetekben, és tüntetéseket szerveznek. Erősíti őket a Kerenszkij-offenzíva nyári összeomlása, amely után általános politikai válság alakult ki, amelyben propagandával (béke, földosztás), tüntetések szervezésével a bolsevikok is tevőleges szerepet játszottak.
·       A kormány (új vezetője, a volt hadügyminiszter, Alekszandr Kerenszkij) erre betiltja a bolsevik pártot, vezetőit letartóztatja.
·       Az új Kerenszkij-kormányt megpróbálta megdönteni egy puccsal Kornyilov tábornok. Ennek megakadályozásában jelentős szerepet játszottak a bolsevikok, akik ekkor fegyverhez jutottak, bebörtönzött vezetőiket pedig kiengedték. A bolsevikok lassan az összes szovjetben átveszik a vezetést, saját hadsereget is kiépítenek, a Vörös Gárdát.
·       - A Pétervári Szovjet élére, amiben a bolsevikok már többségben voltak, Trockij került.
A BOLSEVIK HATALOMÁTVÉTEL (1917-18)
·       1917. november 6-án (okt. 24.) a Vörös Gárda és a forradalmárok megszállják Pétervár stratégiailag fontos pontjait (utak, hidak, gyárak). Az I. K. nem tanúsít ellenállást, Kerenszkijék elmenekülnek. /Egyedül a kormány székhelyén, a Téli Palotánál folyik némi harc a bolsevikok és a kormánycsapatok között./
Puccs volt vagy forradalom? Érvek:
-        forradalom: Nagy hatású, Oroszország, sőt a világ életét is megváltoztató esemény történt.
-        puccs: A hatalomátvétel módja puccszerű volt, egy kisebbség erőszakos akciója, amely nélkülözte a forradalmak szükségszerű velejáróját, a népfelkelést.
·       november 7-én (okt. 25.) összeül a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusa, ahol már a bolsevikok vannak többségben. A kongresszus Lenin javaslatára átveszi a hatalmat és kikiáltja a proletárdiktatúrát. Az új kormányt Lenin vezeti, tagjai a népbiztosok (=miniszterek). Határozatokat hoznak:
o   a békéről: javasolják minden hadban álló országnak, hogy kössenek fegyverszünetet és kezdjenek tárgyalásokat,
o   a földről: meg kell szüntetni a föld magántulajdonát; a földbirtokosokat és az egyházakat meg kell fosztani földjeiktől, ezeket parasztok között kell szétosztani (közösen műveljék meg),
o   a nemzetek önrendelkezéséről: minden népnek joga van eldönteni, milyen államban akar élni.
o   a hatalomról: minden hatalom a szovjeteké!
·       a bolsevikok ezután megszervezik saját hadseregüket, a Vörös Hadsereget, és tárgyalásokat kezdenek a németekkel a békéről. Végül 1918. márciusában aláírják a súlyos breszt-litovszki békét, melynek alapján Oroszország hatalmas területekről (kb. 800 ezer km2) mond le nyugaton. Ezzel Oroszország kilépett a háborúból.
Miért tudtak hatalomra jutni a bolsevikok?
• Az Ideiglenes-kormány (Kerenszkij) nem rendelkezett komoly haderővel Pétervárott. • A bolsevikokat egy intelligens, karizmatikus, intuitív vezér irányította (Lenin). • A politikai káoszban egyedül a bolsevikoknak volt világos, népszerű, jelszavakban (béke, föld) is megfogalmazható programjuk.
• A bolsevikok jól konspiráltak, szervezkedtek (megtanulták az illegalitásban). • A bolsevikok szervezettek, fegyelmezettek voltak, elhivatottság-tudatuk volt („vezetni a népet a kommunizmusig").
A bizonytalan (bel)politikai helyzetet Lenin vezetésével a bolsevikok tudatosan fordították saját befolyásuk (szerepük) növelésére. Az Ideiglenes Kormány nem oldotta meg a nép két alapvető követelését a békekötést és a földosztást, a bolsevikok programjukban és jövőképükben (kommunizmus) mindezek megoldására is ígéretet tettek. A bolsevikok szerepe az erőteljes propaganda mellett is csak a nagyvárosokban és/vagy a nagyvárosi szovjetekben nőtt meg, csakhogy miután a kormány nem rendelkezett megfelelő katonai erővel, ez elegendőnek bizonyult a hatalomátvételre.
A POLGÁRHÁBORÚ (1918-22)
·       a bolsevikok (vörösök) uralmával sokan elégedetlenek:
o   a parasztok, amiért nem kapták tulajdonukba a földeket,
o   a régi hatalmi elit, akik most kiszorultak a hatalomból, sőt tulajdonuktól is megfosztották őket
o   az antant hatalmai, számukra a munkások állama eleve gyanús volt, ráadásul neheztelt, amiért Oroszország kilépett a háborúból
·       megszerveződik egy ellentábor, a fehérek, és megkezdődik a négy évig tartó orosz polgárháború. Ezt csak súlyosbítják az antant országok katonai beavatkozásai (intervenciói) a vörösök ellen.
·       a fehérek az ország peremvidékein harcolnak. Nem egységesek, különböző tábornokok (Vrangel, Kolcsak, Gyenyikin) vezette seregekből állnak. Ezzel szemben a vörösök egységesek és jól szervezettek; a Vörös Hadsereg Trockij vezetésével mindenütt visszaszorítja a fehéreket.
·       a polgárháborúban mindkét fél gyakran élt a terror, a lakosság megfélemlítésének eszközével
·       1922-re a polgárháborúnak vége. Ugyanebben az évben kikiáltják a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét, röviden a Szovjetuniót. Azért nevezték így, mert a SZU elvben több, önálló szocialista köztársaságok szövetsége volt (pl. Orosz, Ukrán, Örmény), amelyek akár ki is léphettek volna a szövetségből. A valóságban kezdettől fogva orosz dominancia érvényesült, és az oroszok nem engedték kilépni a kisebb köztársaságokat.
ÁTMENETI IDŐSZAK (1922-29)  Gazdaság:
A kommunisták számára a legfőbb ellenség a kapitalizmus, hiszen ez okozza az emberek közötti különbségeket. A polgárháború alatt bevezették az ún. hadikommunizmust, ez a magántulajdon teljes megszüntetését jelentette (pl. a parasztok minden felesleget beszolgáltattak az államnak), emiatt a szovjet gazdaság összeomlott (éhínségek)
1921-től: NEP (új gazdaságpolitika) keretében részben visszaállították a magántulajdont és a piacot, a gazdaság fejlődésnek indult
A '20-as évek a korábbi és a későbbi időkhöz képest szabadabb volt (magasabb életszínvonal, viszonylagos szólásszabadság, színes művészeti élet)
Lenin 1924-ben meghal, tetemét bebalzsamozzák és mauzóleumban kiállítják a moszkvai Vörös Téren, a Kreml mellett (személyi kultusz!), az utódlás egyelőre nem dőlt el
 A SZTÁLINI DIKTATÚRA (1929-től) / Joszip Visszarionovics Dzsugasvili – Koba, Sztálin/
Lenin halálakor két esélyes volt az utódlásra, bár Lenin egyiküket sem tartotta alkalmasnak, sőt Sztálintól óvott:
• Trockij: hadügyi, majd külügyi népbiztos, népszerű, kiváló szónok;
• Sztálin: nemzetiségügyi népbiztos, 1922-től a párt főtitkára, adminisztratív vezetője, pártapparátus irányítója.
·    1929-re Sztálin félreállítja vetélytársait és a Szovjet Kommunista Párt (SZKP) főtitkáraként 1953-as haláláig a Szovjetunió teljhatalmú ura lesz. Sztálin uralma idején épül ki a totális diktatúra
  • Véleményük két fontos dologban is különbözött:
- Trockij az 1921-től megkezdett új gazdaságpolitika, a NEP módosítását, a mezőgazdaság és a parasztság erőteljesebb állami kontrollját akarta, míg Sztálin, Buharinnal karöltve a NEP fenntartását hirdette.
- Sztálin, elfogadta Lenin tételét, miszerint a világforradalom a közeljövőben nem várható, ezért meg kell kezdeni a szocializmus egy országban való felépítését. Vele szemben Trockij továbbra is bízott a világforradalom bekövetkeztében, mert szerinte ellenséges környezetben, egy országban nem lehet felépíteni a szocializmust.
- Sztálin titkos szövetségre lépett Kamenyewel és Zinovjevvel („trojka"), és sikerült elszigetelnie Trockijt, majd 1927-28-ban felszámolta a „trojkát" is. Ezután Sztálin gyakorlatilag egyedül irányította a Szovjetuniót
Politikai rendszer
·       személyi kultusz: Sztálin tévedhetetlen, nem szabad kritizálni, mindenhez ért; képmásai elborítják a lakásokat, hivatalokat; megjelenésekor, sőt neve kimondásakor tapsolni és éljenezni kell. Képek, versek, szobrok stb. Sztálinról (a cár atyuska képe vörösben) Az állami propaganda alakította ki.
o   terror: a rendszer ellenségeit üldözik. A politikai ellenfelek felderítését és elfogását a hírhedt politikai rendőrség, az NKVD végzi (elődje a CSEKA, utóda a KGB). Mindenhol besúgók vannak, akik jelentik, ha bárki bírálja a rendszert vagy megszegi a szabályokat. / Az NKVD vezetői: Jagoda (1934-36), Jezsov (1936-38), Berija (1938-tól)/
o   mivel Sztálin mindenhol ellenséget gyanított, a "tisztogatás" kiterjedt a hadseregre, a pártvezetőkre, sőt Sztálin közvetlen környezetére is. 1934 – Kirov – túl népszerű Leningrádban; 1940 - Trockij /Pl. Trockijt is árulással vádolják, emiatt Mexikóba menekül, de Sztálin ott is elérte: ügynöke 1940-ben egy jégcsákánnyal megölte Trockijt./
o   a gyanúsítottakat gyakran megkínozták, hogy "beismerő vallomást" csikarjanak ki belőlük olyan bűnökért, amiket el sem követtek. A gyanúsítottakat koncepciós (előre eltervezett) perekben, koholt vádak alapján ítélik el, (Visinszkij főügyész irányításával)az ítélet ált. halál vagy kényszermunka.
·         • 1936. aug.: az első nagy moszkvai per: Zinovjev, Kamenyev kivégzése,  1937. eleje: a második nagy moszkvai per;  1937. jún.: Tuhacsevszkij pere (a hadsereg „lefejezése"),  1938. márc.: a harmadik nagy moszkvai per: Buharin, Rikov, Jagoda kivégzése;  1940: Jezsov kivégzése
o   a SZU-t behálózták a kényszermunkatáborok (GULAG), főleg Szibériában voltak. Itt tkp. rabszolgaként dolgoztatták a foglyokat (út-, vasútépítés, bányászat), akik nagy része nem is élte túl a nyomorúságos körülményeket.
·         • cél elvileg az átnevelés, de gyakorlatilag (kényszer)munka: (favágás, csatorna- és vasútépítés, bányászat)
·         • embertelen körülmények, magas elhalálozási arány
Totális állam: Már Lenin elfogadtatta, hogy a munkásosztály vezető ereje a bolsevik párt – a SzU így pártállam lett. A pártállam az élet minden területét irányította és ellenőrizte, hatalma mindenhová elért. A törvények a párt határozatai voltak, nem a parlamentben születtek. Sztálin továbblépett: nemcsak a párt volt maga a törvény, hanem maga a vezér is. Sztálin kormányoz, irányít, véleményt mond: a pártbürokrácia pedig mindent túlteljesít. Mindent neki köszöntek meg: félelemből, önvédelemből.
·       manipuláció: a diktatúra megtéveszti az embereket, eltitkolja a borzalmakat, elhiteti velük, hogy valójában jól élnek és boldogok (propaganda). Ezt sugallták az újságok, a filmek stb. A politikai ellenfeleket nem csak megsemmisítették, hanem az emlékezetből is ki akarták törölni őket (történelemhamisítás).
Sztálin kórosan félt, és árulókat szimatolt mindenütt. A politikáját leginkább a parasztok, műszaki vezetők és a hadsereg vezetői szenvedték meg. Ez utóbbinak a ’lefejezése’ megkönnyítette a német sikereket a 2. VH-ban.
Gazdaságpolitika
1928-29-ben következett be a fordulat. Sztálin minden kapitalista maradványt fel akart számolni, míg egyik ellenfele, Buharin szerint ezzel még várni kell, amíg meg nem erősödik a gazdaság. A sztálini elképzelés győzött, egyeduralma ezután szilárdult meg.
• Felszámolták a NEP-et, megkezdték a mezőgazdaság kollektivizálását:
  ·     kollektivizálás:
o     a mezőgazdaságban a parasztoktól elvett földeken állami gazdaságokat (szovhoz), és  termelőszövetkezeteket ( kolhoz) hoztak létre
o   azok a módosabb parasztok, akik tiltakoztak földjeik elvétele ellen, ellenségnek számítottak (kulákoknak nevezték őket)
o   - előkészítés nélkül, a terror légkörében indult el a szövetkezetesítés; - az ellenálló parasztokat kitelepítették;
o   a kollektivizálás eredménye: éhínségek (a legsúlyosabb Ukrajnában 1932-33: több millió halott), parasztlázadások – leverik őket.
o   - a súlyos következmények (termelés visszaesése) miatt egy időre felfüggesztették, de 1931-től újult erővel, szinte teljesen végrehajtották.
·       tervgazdálkodás: (1., majd 2. ötéves terv) erőltetett  iparosítás  más  ágazatok  (pl.  mezőgazdaság,  infrastruktúra)  rovására
o   az iparban csak állami vállalatok működhetnek, központi terveknek megfelelően. Ezek a tervek néhány évre előre megszabják, mekkora növekedést kell elérni egy adott ágazatban
o   kétségtelen, hogy ez a szovjet ipar látványos fellendüléséhez vezetett: gyárak, nehézipari központok jöttek létre, azonban az eredményesség rovására (az áruk minősége gyakran pocsék). A gyárakban minden munkás feljegyezte, mennyit termelt egy adott napon, aki nem teljesítette a tervet, az "szabotőrnek", aki teljesítette vagy túlteljesítette, "élmunkásnak" (sztahanovista) számított.
o   Állami gazdaságirányítás: központi akarat, terv, nincs piac: az eredmények elmaradását erőszakosan torolták meg: sok minden csak papíron teljesül, vagy rosszabb minőségben.
o   - A cél a Nyugathoz való minél gyorsabb felzárkózás, az önvédelemhez szükséges anyagi eszközök megteremtése volt - hadseregfejlesztés.
o   - A terv egyoldalúan a nehézipar erőltetett fejlesztésére koncentrált, és a munkaerő kizsákmányolására épült. A mezőgazdaság nincs fejlesztve, kollektivizálás és a termelés visszaesése, erőszakos begyűjtés és a tudatos megleckéztetetés miatt milliók halnak éhen, főleg Ukrajnában.
o    A századfordulós orosz gazdaság ugrásszerű fejlődésnek indult, megvalósul a modernizáció, ennek óriási árát az állampolgárok fizették meg, nélkülözéssel, éhhalállal, alacsony életszínvonallal.
o     A fejlődés két fontos forrása hiányzott: külföldi tőke beáramlása, piac ösztönző hatásai. A gazdasági szerkezet torz.
Társadalmi változások
  • brutális módon, de a szovjetek tényleg megszüntetik a társadalmi különbségeket (pl. nők teljes egyenjogúsága)
  • mégis van egy kiváltságos réteg: az SZKP vezetői (megyei, városi párttitkárok stb.): ők állami kocsit, lakást, üdülési lehetőséget stb. kapnak - de ezt az állam bármikor visszaveheti tőlük
A modernizáció megvalósult, de óriási áldozatok árán. Az eredményekkel tudatos propagandát folytattak, minden kudarcért az ellenség, az árulók a felelősek – állandóan létezett valamilyen ellenségkép: kulák – a gazdagparaszt, a forradalmat eláruló kommunista vezetők (revizionisták) stb.
Nem egy nyugati értelmiségit sikerült megtéveszteniük, hisz megtervezett utakon lehetett csak részt venni, szabadon senki sem kószálhatott.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése