A SZÖVETSÉGI RENDSZEREK KIALAKULÁSA

A SZÖVETSÉGI RENDSZEREK KIALAKULÁSA

Nagyhatalmi vetélkedés

A nagyhatalmak vetélkedésének az 1871 és 1914 között három fő területe volt:

1. A német – francia vetélkedés, ellentét

1871 után Bismarck, a „vaskancellár” célja a status quo megerősítése, Franciaország elszigetelése volt. Tartott attól, hogy Németország ellen a francia diplomácia megszervez egy francia-orosz-osztrák szövetséget.

Franciaország, miután belpolitikailag konszolidálódott, revansot hirdetett Németország felé. Célja az elvesztett területek (Elzász-Lotaringia) visszaszerzése és a német terjeszkedés visszaszorítása volt.

A kétfrontos háború rémétől rettegő Bismarcknak sikerült is Franciaország elszigetelése.

A német-francia ellentét a sedani vereségtől számítva egészen a második világháború befejezéséig végigkísérte az újkori történelmet.

2. A balkáni, „keleti” kérdés;

A balkáni államok helyzete Oroszország, a Monarchia és Anglia vetélkedésének színterévé alakult. Oroszország a tengerszorosok megszerzésétől remélte korábbi nagyhatalmi potenciáljának visszanyerését. Anglia tengeri hatalmának csorbítását, a Monarchia pedig egy nagy déli szláv állam létrejöttét akarta megakadályozni.

3. A gyarmatokért folyó versengés.

A gyarmatokért folytatott küzdelem kezdetben Anglia és Fr.o. érdekellentéte alapját képezte, majd új hatalmak is beszálltak a versenybe: Németország, Olaszország, Japán, Usa.

A „három császár szövetsége”(1873)

1873-ban, nagyrészt Andrássy Gyula bábáskodásával, létrejött a német-orosz-osztrák császár szövetsége, amivel a németek elszigetelték Franciaországot, és megpróbálták elhatárolni az érdekszférákat. A szövetség azonban ingatag lábakon állt, mert a Monarchia és Oroszország között a balkáni kérdésekben komoly érdekellentét volt.

A ’Keleti kérdés’

A török birodalom gyengülése miatt a Balkán. sorsa kérdésessé vált. Soknemzetiségű terület, vallásilag is megosztott (katolikus, ortodox, muzulmán), az ott élő népek saját államokat akartak.

A sikertelen és véresen levert bulgár felkelés után az oroszok indítottak háborút, s győzelmeket arattak. Az 1877/78. évi orosz-török háborút lezáró San Stefánói béke szerint a győztes oroszok Törökországot szinte teljesen kiszorították volna Balkánról, s az általuk létrehozott „nagy Bulgária” a balkáni cári diplomácia biztos támasza lett volna. Az orosz előretörést sem Anglia, sem a Monarchia nem tűrhette, ezért a nagyhatalmak Oroszországot Berlinben tárgyalóasztalhoz ültették (berlini kongresszus 1878). Megállapodtak abban, többek között: hogy nem jöhet létre „nagy Bulgária”; megakadályozták, hogy Oroszország megszerezze a Boszporusz vidékét, a Monarchia megszállta (OKKUPÁLTA) Bosznia-Hercegovinát.

A „kettős szövetség” (1879)

Az egyébként is ingatag három császár szövetsége a berlini kongresszus után végképp formálissá vált. 1879-ben létrejött Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia között a kettős szövetség. A megállapodás szerint Oroszország támadása esetén katonailag támogatják egymást, egy német-francia háború esetére pedig a Monarchia semlegességet ígért.

A „Hármas szövetség” (1882)

Olaszországot franciaellenessége hajtotta Németország felé. Ugyanakkor komoly érdekellentétei voltak a Monarchiával Dél-Tirol és a dalmát városok miatt. Olaszország „bizonytalan” szövetséges volt, a szerződés ugyanis kimondta, hogy ha Angliával hadiállapotba kerülnének Olaszország semleges, marad.  Túl közel volt Málta szigete. 1883-ban Románia is csatlakozott a hármas szövetséghez. Gond: Erdély.

Német-orosz viszontbiztosítási szerződés (1887) (Tankönyvben nincs)

A szerződés értelmében: Németország semlegességet ígért arra az esetre, ha Oroszországot megtámadná a Monarchia; Oroszország viszont semlegességet ígért egy esetleges német-francia háború esetében.

A szerződés Franciaország elszigeteltségét teljessé tette. A bismarcki „Európa politika” -a nagyhatalmak gyarmati versengése miatt- sokáig sikeres volt. Németország Franciaországnak nem adott alkalmat a revansra. Az események azonban nem álltak meg ezen a ponton.

 Németország az 1890-es évektől új, agresszívebb politikába kezdett. Az „Európa politikát” „Világpolitika” váltotta fel. Az 1888-ban trónra lépő II. Vilmos császár menesztette Bismarckot (1890), megkezdődött az agresszív külpolitika időszaka. Németország „helyet követelt magának a Nap alatt”.

Az egyenlőtlen fejlődés

Míg Anglia hosszú évek alatt tökéletesítette a találmányokat, addig az USA és Németország, majd Japán adoptálta a legfejlettebb technikát és alkalmazta a modern tudomány eredményeit, így előnyre tett szert. Ez az egyenlőtlen fejlődés fogalma.

Mindez megnövelte Németország súlyát. Németország a világ második /első az USA/, Európában vezető ipari nagyhatalma lett. Németország ráadásul megkapta Elzász-Lotaringia nagy vasérctelepeit és az óriási hadisarcot. A német monopóliumok és a nagybirtokok vezetői, illetve a mögöttük álló tömegek érdekeinek nagyon is megfelelt a világ újrafelosztásának a gondolata vagy a németek totális európai hegemóniája. Az 1890-es évektől Németország politikáját már nem a szövetségi rendszerek létrehozása, hanem a folyamatos agresszió jellemezte. Egy leendő háború képét vázolta fel, hogy

-          Németország hadikiadásai megháromszorozódtak;

-          Megindult a Tirpitz admirálisnevéhez fűződő flottaépítési program.

A gyarmatbirodalmát folyamatosan növelő és az európai egyensúlyra kényesen ügyelő Angliát fokozatosan politikai irányváltoztatásra kényszerítették a német törekvések.

Az orosz-francia szövetség (1893)

1890-ben Németország nem újította meg a német-orosz viszontbiztosítási szerződést. Az orosz diplomáciának ez intő jel volt arra, hogy elfelejtse a krími háborút, a franciák felé közeledjen. Gyarmati ellentéteik nem voltak, csak a politikai berendezkedés eltérő jellege okozott gondot, de végül sor került a katonai szövetség megkötésére.

Az antant létrejötte (1904)

Anglia és Franciaország akkor tették félre gyarmati vitáikat, amikor egy új, közös vetélytárs, Németország is terjeszkedni próbált Afrikában. Anglia és Franciaország rendezte gyarmati ellentéteit és megkötötte az entente cordiale-t (antant kordiál, szívélyes megegyezés) elnevezésű szerződést. A szerződésben Anglia lemondott Marokkóról Franciaország javára, Franciaország pedig lemondott Egyiptomról az angolok javára. Franciaország elszigetelésére irányuló német politika megbukott.

Az angol-orosz szövetség (1907)

1907-ben Anglia is katonai szövetséget kötött Oroszországgal. E két ország között is gyarmati konfliktusokat kellett rendezni: Afganisztánban és Perzsiában.

E szerződéssel megszületett a hármas antant és bezárult a kör Németország és szövetségesei, Ausztria-Magyarország s a bizonytalankodó Olaszország körül.

Japán

1854-ben kénytelen megnyitni kikötőit – így a piacát - az USA nyomására.
1868 – Meidzsi-reform. A császár visszaveszi a hatalmát a sóguntól és modernizációba kezd. Átveszi a nyugati, európai vívmányokat, mind a technikait, mind a politikait.
Kevés a nyersanyaga, ezért terjeszkedik megreformált hadseregével: Korea, Tajvan. Majd Oroszországot legyőzve (1904-5; Mukden, Csuzima) Mandzsúriát.