A két világrend megszilárdulása

A nyugati világ integrációja

A nyugati világ már létezett a háború előtt is. Az USA, szemben az első világháborúval, nem vonult vissza az európai ügyektől, hanem vállalta a hatalmi súlyának megfelelő vezető szerepet, felgyorsította a tömb kialakulását. Ennek fontos eleme volt a Marshall-terv és a Truman elv, melyek hatására nőtt az USA befolyása. 1948-ban megalakult az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet, tagjai a segélyben részt vevő államok voltak. Céljuk a gazdasági folyamatok összehangolása, a vámszabályok megállapítása volt. Ebből fejlődött ki 1949-ben az Európa Tanács. A gazdasági integráció következő lépése az Európai Szén-és Acélközösség megalapítása volt, amelyből 1957-re létrejött az Európai Gazdasági Közösség, a Közös Piac. 1949-ben létrejött a NATO, mint a katonai együttműködés szerve.
A nyugati integráció nagy sikere, eredménye volt a demokratikus NSZK létrejötte. Ebben nagy szerepet játszott az első kancellár Konrad Adanauer, aki a francia-német megbékélést is szorgalmazta – igent mondott a Schuman-tervre, ami az európai együttműködés alapja lett. Az NSZK teljes integrációját a NATO-ba való felvétele jelentette 1955-ben.
A nyugati tömb jellemzői: polgári demokratikus berendezkedés, többpártrendszer (a kommunista pártok is működhetnek), piacgazdaság, olykor szociális piacgazdaság: olyan rendszer, ahol érvényesül a piac, de az állami újrafelosztás révén a hátrányos helyzetű rétegeknek is jut a javakból, ez tompítja a társadalmi feszültségeket (jóléti állam), fogyasztói társadalom kialakulása, kulturális sokszínűség.

A szovjet tömb kialakulása

A szovjetizálás lépései

Ideiglenes hatalom létrehozása, ahol a SZEB segítségével a kommunista pártok kulcsszerepet kaptak, és támogatottságukon felüli képviseletet. Kezdetben népfront jellegű kormányzás van. „koalíciós időszak"

Reformokat hajtanak végre, amelyek átalakítják a társadalmi és a tulajdonviszonyokat: földreform – földosztás – parasztság megnyerése, államosítás – első körben csak a stratégiailag fontosakat, ill. „fasiszta” tulajdonút.
Fellépnek a háborús bűnösök ellen, sokszor közéjük sorolva politikai vetélytársaikat.
Majd következik az egypártrendszer kiépítése – a polgári pártok teljes kiszorítása a hatalomból, és felszámolásuk, vagy névlegessé tételük.
Megvalósul a teljes államosítás – iparban, oktatásban, kultúrában.

Végső lépés a sztálinizmus átvétele: a szovjet típusú totális állam kiépítése: tervgazdálkodás a nehézipar egyoldalú fejlesztésével; a mezőgazdaság kollektivizálása, ideológiai átnevelés – vallásüldözés; terror bevezetése a belső ’ellenség’ számára - kényszermunkatáborok.
E folyamatban jelentős tényező volt az 1947-ben megalakult KOMINFORM, a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája, amely a sztálini akaratot érvényesítette.

A szocialistává váló országok gazdasági együttműködési szerve a KGST lett, 1949-ben – ezzel elszigetelődtek a nyugattól, mint politikai, mind gazdasági téren egyaránt. A KGST országok szakosodtak bizonyos termékek előállítására, ami ugyan biztos piacot jelentett, de nem ösztönözte a fejlesztéseket, s nem mindig felelt meg az ország hagyományainak. A SZU pedig adta az energiahordozókat és számos nyersanyagot.

A katonai együttműködés hivatalos szervezete csak 1955-ben, az Ausztriából való kivonulás után jött létre – mivel indokolatlanná vált a szovjet sereg jelenléte Magyarországon -, s válasz volt az NSZK NATO tagságára. Ez lett a Varsói Szerződés. Gyakorlatilag hivatalossá tette a SZU vezető szerepét a nemzeti hadseregek felett.

Jugoszlávia, bár Tito vezetésével kommunista hatalmat épített ki, nem lett része a szovjet tömbnek, ezért az el is ítélte (láncos kutya).

Kínában a japán fegyverletétel után polgárháború tört ki, amelyben 1949-re a kommunisták győztek Mao Ce-tung vezetésével. Sztálin haláláig a két ország jó viszonyban volt, utána azonban megromlott közöttük a viszony.

Belső ellentétek, különutak

• Tito Jugoszláviájának kiközösítése, mert nem rendelte alá magát és országát a SzU-nak.

• A Sztálin halála utáni desztalinizálási hullámot követően Albánia (Enver Hodzsa) külön útra lépett; 1980-as években Románia (Ceausescu) külön útja. Mindkettő inkább önmagát igazolja így.

Felkelések és forradalmak

• 1953: Kelet-Berlinben szovjet-ellenes felkelés

• 1956:

• poznani felkelés

• magyarországi forradalom

• 1968: prágai tavasz

• 1981: rendkívüli állapot Lengyelországban (Szolidaritás)