A hidegháború főbb vonásai

Az USA és a SZU vezetése alatt kialakult szövetségi rendszerek közötti ellenséges viszony, amely minden területen jelen volt.

Jellemzői:

Ø bipoláris, kétközpontú volt, a két nagyhatalom testesítette meg a szövetségi rendszereket;

Ø hatalmi egyensúly,

Ø fegyverkezési verseny folyt a két nagyhatalom között; csak a hatalmas gazdaságok bírják, az űrre is kiterjed
Az USA kezdeti előnye 1949-ig tartott, ekkorra lett kész a szovjet atombomba. Ezután következett a hidrogénbomba, majd 1957-ben először a Szovjetunió lőtt fel mesterséges tárgyat (Szputnyik nevű műholdat) Föld körüli pályára. 1961-ben szovjet ember jutott fel elsőként a világűrbe (Jurij Gagarin). 1969-ben azonban az amerikai Armstrong lépett elsőként a Holdra. A hatvanas évekre világossá vált, hogy a két szuperhatalom birtokában lévő több ezer nukleáris robbanófej új stratégiát követel. (Atomháború értelmetlenné válik a kérdés, hogy ki győz + hamis riasztás, véletlenül atomháború törhet ki..) Az új doktrína így a kölcsönös elrettentés stratégiája lett: azért tartottak atomfegyvereket, hogy elrettentsék a többieket az ellenük irányuló csapástól.

Ø globális jelleggel kiterjedt az egész világra;

Ø helyi konfliktusok:  ezeket végső soron a szovjet-amerikai szembenállás határozott meg;

Ø párbeszéd a legszűkebb diplomáciai ügyintézésre szorítkozott;

Ø ideológiai harc: Truman-elv vs Zsdanov; erőteljes propagandakampány zajlott, a felek egyoldalú és torzított információkat terjesztettek egymásról;
A Truman-doktrínát az 1950-es években a „felszabadítási” és a „fellazítási” politika váltotta föl. Eszerint, mivel a „feltartóztatási politika” csak részben valósult meg, szükséges a Közel-Keleten és Vietnámban a katonai „fölszabadítás”, illetve más országokban a politikai eszközökkel történő „föllazítás”. A Szovjetunióban Sztálin halála nem okozott túl nagy változást, de utódja, Hruscsov már elkerülhetőnek tartotta a harmadik világháborút.

Ø akadályokat emeltek bármilyen érintkezés útjába;

Ø üldözték azokat, akik nem értettek egyet a másik félről terjesztett hivatalos véleménnyel;

Ø kölcsönös félelem és bizalmatlanság jellemezte a feleket

A hidegháború szakaszai:

„klasszikus”, rövidebb enyhülési szakaszokkal (1947-1962)

átmeneti enyhülés korszaka, (1963-1975),

„kis hidegháború” (1979-1985) idején újra elmélyültek a konfliktusok. 

Konfliktusok a hidegháború alatt:

1948 – Nyugat-Berlin blokádja

1950-53: Koreai háború (TK. 31.o.)

1956: Szuezi válság (TK.29.o.); magyar helyzet (TK. 34.o.)

1961: berlini fal felépítése

1962: karibi (kubai) rakétaválság (TK. 35.o.)

Vietnami háború

Arab-izraeli háborúk, konfliktus

1968: prágai tavasz

1970-es évek: szovjet térnyerés a 3. világban

1979 Irán, győz az Iszlám forradalom

1979 szovjet bevonulás Afganisztánba

Enyhülési folyamatok:

enyhülés: olyan időszakok, amikor a felek szembenállása csökkent, tárgyalási készségük nőtt, a fegyverkezési verseny azonban tovább folytatódott

1953: Sztálin halála után „olvadás”

1955-ben a genfi csúcs, amelyen a négy nagyhatalom a béketárgyalások után először ült tárgyalóasztalhoz, igaz, eredmény nélkül.

1963-ban a két szuperhatalom főhadiszállásai között állandó összeköttetést ún. „forró drót”-ot létesítettek a „véletlen” atomháború kockázatának csökkentésére. 

1963-ban a kubai válság hatására aláírták az atomcsend egyezményt, amelynek értelmében betiltották a kísérleti bombázásokat mind a légkörben, mind a víz alatt. (Föld alatti robbantások továbbra is lehetségesek.)

1968-ban (ún. atomsorompó szerződés), amire azért is szükség volt, mert az 1960-as években Nagy-Britannia, Franciaország és Kína is nukleáris hatalom lett.

1972: Bécs, SALT-1 szerződés,

Willy Brandt (1969-től német kancellár) – új keleti politika – rendezte az NSZK viszonyát a szocialista országokkal, német alapszerződés a két német állam között, német-lengyel határ elismerése.

70-es évek: Kínai-amerikai közeledés, viszony normalizálása

1975, Helsinki záróokmány, célja a békés együttműködés, az emberi jogok tiszteletben tartása mindenütt