Itt található a gyakorló feladatsor, amelyről az utolsó órán beszéltem:
http://tortura.byethost5.com/files/Roma_5/index.html
A feladat tehát az, hogy tessék megoldani 100%-osan, majd csinálj erről egy képernyőmentést úgy, hogy látszódjon az "asztalod" (képernyőd) is. Remélem menni fog.
Az első, aki beküldi nagy ötöst kap, a következő kettő 2/3-ad ötöst - tehát két röpire max pontszámot, a többiek pedig, akik később küldik be, azok 1/3 ötösben részesülnek.
Ne felejtsétek, van házi is!
A feladatba 20 kérdés szerepel, véletlenszerűen 60-ból, mindig más és más. A tesztre 15 perced van, tehát azért nincs minden kérdésre rengeteg időt, hogy utána nézz, valamit tájékozódjatok is.
Ahogy a dolgozat, a gyakorló sor is Róma történetével foglalkozik, tankönyvileg ez a 13., 14. és 15. lecke. A dolgozat sűlypontja a tételes rész lesz, azaz a köztársaság válsága és Julius Caesar.
2018. január 2., kedd
2017. december 18., hétfő
Octavianus - Augustus principátusa
Politikai
helyzet Caesar halála után
A szenátus
döntésképtelen, az összeesküvőknek nincs programja,
Caesar politikai örökösei létrehozzák ellenük a 2. triumvitárust, tagjai:
Caesar politikai örökösei létrehozzák ellenük a 2. triumvitárust, tagjai:
Antonius, Caesar hadvezére,
Lepidus, a lovasság parancsnoka,
Octavianus, Caesar
unokaöccse, fogadott fia.
I.e. 42-ben Philippinél győznek, majd felosztják a hatalmat:
Antonius kapja a keleti területeket, övé lesz Egyiptom és Cleopátra.
Octavianusé lesz a nyugati rész, Róma
Lepidus kapja Afrikát, de ő visszavonul.
Polgárháború kezdődik, a döntő csata i.e. 31. Actium, Octavianus győz.

A hatalom
kiépítése
Octavianus
látványosan lemond hatalmáról a szenátus előtt, de ők nem fogadják el.
Felruházzák az Augustus (istentől gyarapított férfi) névvel, és a védnöksége alá helyezik a
köztársaságot.
Augustus azt hangsúlyozta, hogy helyreállította a köztársaságot, de valójában egyeduralmat épített ki. A köztársasági intézményeket működtette, de minden fontos tisztséget a kezében tartotta. Néptribunus, imperator (saját hadsereg), többszörös proconsul, Egyiptom a magán tartománya, Pontifex Maximus, olykor consul, censor. A diktátorságot viszont elutasítja.
Új címet is kap, ő lesz a princeps, az első polgár. A szenátusban elsőként szólal fel és szavaz.

Kiépíti a testőrséget is.
A köztársasági erkölcsöket és szokásokat védi és felújítja: munka, család, becsület, hűség Rómához. Bőkezű mecénás.
Külpolitika: Meghódítja Pannóniát, igyekezett békét teremteni a határokon kívül és belül (Pax Romana), a természetes határokig hódít: Duna, Rajna..

2017. december 11., hétfő
A hódító Róma
Az
etruszk királyik elűzése után (i.e. 510), és a köztársaság megalakulása utáni
idők folyamatos harcokban teltek el. Róma világbirodalommá válása hosszú
évszázadok alatt valósult meg, több szakaszban.
A
főbb szakaszok:
1. Itália meghódítása i.e. 509 – i.e. 222
2. Pun háborúk időszaka i.e. 264 – i.e. 146
3. Földközi-tenger medencéjének elfoglalása (itt nem
szoktunk dátumot adni, de nagyjából i.e. 168-tól (Makedónia elfoglalása) i.e.
30-ig tart (Egyiptom meghódítása)
Maguk
a szakaszok is tovább oszthatók különböző részekre.
Itália meghódítása i.e. 509 – i.e. 222
-
Latium
meghódítása
-
Etruszk háború
i.e. 509 – 396-ig, Veii (az etruszk központ) elfoglalásáig tartott.
-
Gall háború i.e. 387 – 344 Kezdet: gall győzelem, de
344-re visszaszorítják őket a Pó-vidékre.
-
Szamnisz háború i.e. 343 – 290 Közép-Itália megszerzése,
Capua ahová megépült az első nagy kövezett országút, a Via Appia
-
különböző szerződések az
elfoglalt városokkal – oszd meg és uralkodj! elve Divide et impera!
-
Tarentumi háború,
avagy Dél-Itália megszerzése a görög városállamoktól i.e. 280 –272 (Pürrhosz)
-
2. gall háború i.e. 225 – 222 Itália teljes birtoklása,
a Pó-vidék is Rómáé
Pun háborúk időszaka i.e. 264 – i.e. 146
1. pun háború i.e. 264 – 241
Karthago
központú, föníciai alapítású kereskedelemre épülő állam, erős zsoldossereggel.
Itália megszerzésével Róma a punok vetélytársává vált, végül Szürakuszai
birtoklása lett a háború kiváltó oka. Tengeren a punok jobbak, a csapóhíd-holló
alkalmazásáig. Végeredmény: Szicília, Szardínia, Korzika megszerzése
Szicília
provincia lett: Itálián kívüli, Rómának alávetett tartomány, amely adót fizet,
vezetőit Róma nevezi ki.
2. pun háború i.e.
218 – 201 Tét a Földközi-tenger nyugati medencéjének birtoklása. Hannibal a pun
hadvezér, Cornélius Scipio a római.
Fontos
csaták: i.e. 216: Cannae, Hannibál győz – elefántokkal kelt át az Alpokon, A
gond az, hogy kevesen pártoltak el Rómától.
i.e. 202 Zama, Scipio nyer Afrikában. Ez a döntő csata, Karthago
elveszíti összes gyarmatát. Hajóhadát leszerelik, csak Róma engedélyével
viselhet háborút.
3. pun háború i.e. 149 –146, Karthago teljes
elpusztítása, Afrika provincia megszervezése.
Földközi-tenger medencéjének elfoglalása
(A
Fölközi-tenger keleti medencéjének meghódítására az i.e. II. század folyamán
került sor. Róma eleinte csak az egyensúly fenntartására törekedett, de a
század második felében keletet közvetlenül uralma alá hajtotta.)
-
Püdna, i.e. 168
Makedónia legyőzése
-
I.e. 146: görög
hadsereg legyőzése, Peloponnészosz elfoglalása Spárta és Athén különleges helyzetet
élvezett
-
I.e. 133 Pergamon
elfoglalása, Ázsia provincia
-
I.e. 70-es, 60-as
évek: Palesztina, Szíria elfoglalása keleten, Hispánia teljes elfoglalása
nyugaton. (Pompeius az i.e. I. században fölszámolta a keleti kalózkodást, majd
a keleti tartományokat, amelyek eddig még függetlenek voltak, Róma fennhatósága
alá hajtotta.)
-
Nyugaton a
birodalom teljessé tétele Julius Caesar nevéhez fűződik, aki kemény harcokban
meghódította Galliát, sőt Britanniában is megkezdte a római térhódítást. i.e.
58 -50
-
Az utolsó hellenisztikus
államot, Egyiptomot Octavianus hódoltatta, ez lett később a császári hatalom
egyik gazdasági bázisa és a római pénzjövedelmek fontos forrása. i.e. 31 -30
2017. december 7., csütörtök
A köztársasági Róma államszervezete
Választott tisztségviselők
– magistratusok - irányítják Rómát
A királyság
visszatérését, az egyeduralom kialakulását, a hivatali visszaélést a következő
módon próbálták megakadályozni:
o
minden
tisztséget legalább ketten töltsenek be (egymás ellenőrzése),
o
a hivatali
időt korlátozták – általában 1 év (leválthatóság)
o
kezdetben
minden tisztséget csak patrícius tölthet be; soknál a minimális életkort is
megszabják; nem kapnak fizetést, a hivatal anyagi terhekkel jár – kisebb a
korrupció veszélye, de így csak vagyonosok vállalhatták
Főbb tisztségek:
CONSUL – 2fő, a római állam legfőbb vezetői,
háborúban hadvezérek; nevükkel jelölik az éveket,
12 lictor kíséri őket vesszőnyalábba tűzött bárddal (fasces), ez a legfőbb hatalom jelképe
12 lictor kíséri őket vesszőnyalábba tűzött bárddal (fasces), ez a legfőbb hatalom jelképe
PRAETOR
– a consulok helyettesei, bírói, igazságszolgáltatási feladatai vannak
QUESTOR
– pénzügyekkel foglalkozik (kincstár)
AEDILIS
– közbiztonság, rendfenntartás, piac, fürdők, ünnepségek szervezése,
ellenőrzése
DICTATOR: különleges tisztség,
vészhelyzetben, egy ember, fél évre korlátlan hatalom; 24 lictor
PROCONSUL
– Kr.e. 3. századtól, a meghódított tartományok, a PROVINCIÁK vezetői
PONTIFEX
MAXIMUS – papi tisztség, erkölcsi hatalom van a kezében
cenzorok
- a vagyonbesorolást végezték el i.e.
443-tól, s ők állították össze a szenátus névjegyzékét is.
LICTOR:
hivatali szolga, foglár, tisztséget jelző vesszőnyaláb hordozója
néptribunusok: Eleinte 2, majd 10 főt választottak 1 évre,
plebejusok érdekeit képviselte.
Vétójoguk
volt, azaz érvénytelenítették a plebejusokat sértő törvényeket, intézkedéseket.
Személyük
(és házuk) sérthetetlen volt.
INTÉZMÉNYEK
SZENATUS:
a
consulokkal együtt irányítják Rómát, a köztársaság legnagyobb hatalommal bíró
intézménye
törvényeket
kezdeményez; jóváhagyja a népgyűlési határozatokat Kr. e. 287-ig;
irányítja
a külügyeket és pénzügyeket; ellenőrzi a hivatalnokokat
100,
300 majd 600 tagú
NÉPGYŰLÉSEK
– több is van, patrícius, plebejus, vagyoni, területi, de kevésbé jelentősek
2017. december 3., vasárnap
A plebejusok küzdelme a politikai egyenjogúságért
I.e. 6. és 3. század között vívják küzdelmüket. Róma ez
idő alatt végig háborúzott. Ez megkövetelte az együttműködést a plebejusokkal
és növelte azok szerepét, mivel gyalogosgént harcoltak. Bár a plebejusok kaptak
kisebb parcellákat a meghódított területeken, a zsákmányból és a közföldekből (AGER PUBLICUS) alig részesedtek. Küzdelmük célja a római polgárjog megszerzése volt, azaz
részt vehessenek a politikai életben, egyenlő törvényi elbánást kapjanak,
közföldhöz juthassanak.
A küzdelem állomásai:
I.e. 494. Kivonulás a Szent-hegyre – néptribunusi
tisztség létrehozása; saját, plebejus népgyűlés.
A köznép érdekeinek védelmére a plebejusok által
választott tisztségviselők a néptribunusok.
Eleinte 2, majd 10 főt választottak 1 évre.
Vétójoguk volt, azaz érvénytelenítették a plebejusokat
sértő törvényeket, intézkedéseket.
Személyük (és házuk) sérthetetlen volt.
I.e. 451-450. XII táblás törvények
Törvények írásba foglalása,
Jórészt nincs megkülönböztetés plebejus és patrícius között,
Szigorú törvények, él még a szemet szemért elv is,
A büntetéseknél a vagyoni állapot számít
I.e. 5. század közepe,
Vagyonuk alapján 5 csoportba sorolták be Róma lakóit.
Ez lett a katonai besorolás alapja is.
Új népgyűlés jött így létre, ahol az első osztály
/lovasság, nehézgyalogság/ több képviselettel rendelkezett, mint a másik négy
együttvéve.
A vagyonbesorolást a cenzorok
végezték el i.e. 443-tól, s ők állították össze a szenátus névjegyzékét is.
I.e. 367 Licinius-Sextius-féle földtörvény
500 jugerumban (230 hold) maximalizálta a közföldből
bérelhető föld nagyságát, hogy többen kaphassanak, de nem nagyon tartották be.
További eredmények:
I.e. 366.: az egyik consul
plebejus
I.e. 326.: eltörlik az
adósrabszolgaságot /már van sok ’valódi’, a hódításokból/
I.e. 300.: minden hivatal, így
a papi is megnyílik a plebejusok előtt
I.e. 287. Eltörlik a plebejus népgyűlések
határozatainak szenátusi jóváhagyását.
A plebejus népgyűléseken megjelennek a patríciusok is,
átalakul területivé, ez lesz a legfontosabb NGY.
A jogi és politikai egyenlőség kialakulásával megindult a
patríciusok és a vagyonos plebejusok összeolvadása, az így létrejött
vezetőréteget NOBILITAS-nak /nemesség/ nevezzük.
Róma arisztokratikus marad, a származás, vagyon sokat
számít a politikai életben.
2017. november 27., hétfő
A város alapításától a köztársaság fénykoráig
Róma
Földrajzi
környezet
·
központi fekvésű félsziget, alkalmassá teheti a vezető politika szerep
betöltésére a Földközi-tenger térségében
·
közepén
az Appenninek hegylánca,
·
kevés jó kikötő, főként a nyugati parton
·
éghajlata a
göröghöz hasonlóan mediterrán, de több a megművelhető terület,
ezért az állattenyésztés és a bányászat mellett a mezőgazdaság a
fontosabb
RÓMA
alapítása
Hagyomány: a Trójából menekülő Aeneas leszármazottja, a várost pedig a
farkasok által felnevelt Romolus és Remus alapította Kr. e. 753-ban.
·
valóság: latin népek telepedtek le a Kr. e. 2. évezred végén Latiumban, városuk, Róma a Tiberis folyó
partján, hét dombra épült
Külső hatások
Két nép gyakorolt jelentős hatást:
Görögök
·
Kr. e.
VIII-VI. századi görög gyarmatosításkor városok jönnek létre
Dél-Itáliában ( Tarentum) és Szicíliában (Szürakuszai)
·
kultúra
közvetítése, gazdasági kapcsolatok
Etruszkok
·
ismeretlen
eredetű nép, nyelvüket nem fejtették meg
·
Észak-Itáliában
éltek (Etruria, mai Toscana), városállamokban
·
építészet –
boltív; hatalmi jelvények, halotti
viadalok-gladiátor játék
RÓMA
A KIRÁLYOK KORÁBAN Kr. e. 753 - 510
·
(monda
szerint hét, utolsó három etruszk – tehát függés
·
Kr. e. 510-ben az
előkelők (patríciusok) elűzik Tarquinius Superbust, az utolsó királyt és
köztársaságot hoznak létre
RÓMA A
KÖZTÁRSASÁG KORÁBAN (arisztokratikus köztársaság)
Róma korai
társadalma
·
patríciusok (kb.
görög arisztokraták): nagy földbirtokosok,
a leggazdagabb nemzetségek fejeiből áll a senatus (kb. vének tanácsa)
a leggazdagabb nemzetségek fejeiből áll a senatus (kb. vének tanácsa)
·
plebejusok (kb. görög
démosz): bevándorlók, nincs polgárjoguk, termeléssel foglalkoznak, vannak
köztük gazdagok és szegények is
·
vannak még a kliensek – a patríciusok elszegényedett rokonai, és csekély
számú rabszolga
Róma korai államszervezete
·
választott tisztségviselők (magistratusok)
irányítják Rómát
o
alapelvek:
minden tisztséget legalább ketten töltsenek be (egymás ellenőrzése), minden
tisztség csak egy évre szól (leválthatóság)
o
kezdetben
minden tisztséget csak patrícius tölthet be; soknál a minimális életkort is
megszabják; nem kapnak fizetést
o
consul: 2, a római
állam legfőbb vezetői, háborúban hadvezérek; 12 lictor kíséri őket vesszőnyalábba
tűzött bárddal (fasces), ez a legfőbb hatalom jelképe
o
dictator: különleges
tisztség, vészhelyzetben, egy ember, fél évre korlátlan hatalom; 24 lictor
·
senatus: 300 fő
(patrícius családok fejei), legfőbb feladata a külpolitika
·
népgyűlések: törvényhozás
a senatus jóváhagyásával, jelentősége csekély
2017. november 21., kedd
Mi lesz a dolgozatban? Spártától a görög kultúráig
Spárta - főleg Athénnal összehasonlításban
Görög-perzsa háborúk - csaták, helyszínek, hadvezérek
Poliszrendszer válsága, Makedónia felemelkedése
Nagy Sándor hadjáratai, csatái
Görög hitvilág, kultúra, építészeti emlékek, tudomány
Térképes feladat - a vaktérkép 23 helyszínével
Fogalmak: hellenizmus, filozófia, materializmus, idealizmus, dialektika
Nevek: Themisztoklész, Miltiadész, Leonidasz, Dareiosz, Xerxész, II. Philipposz, Nagy Sándor (Alexandrosz)
A filozófusok, tudósok nevei: Szókratész, Platón, Arisztotelész, szofisták, sztoikusok, Hippokratész, Hérodotosz, Thuküdidész, Szophoklész, Pheidiasz
Istenek nevei
Évszámok: Kr. e. 776 - első feljegyzett olimpia, csaták évszámai - térképes segítséggel
Ókori világ 7 csodája
Kifejtő kérdés:

- Görög hitvilág, istenek jellemzői,
- ókori olimpiák összehasonlítása a modern olimpiákkal,
- színház szerepe akkor és most
2017. november 19., vasárnap
Szorgalmi - görög
Oldjátok meg helyesen és küldjétek be a facebook csoport Szorgalmis bejegyzéséhez, hozzászólásban (kommentben).
Egyik feladatsor: térképes és a görög kultúrával kapcsolatos:
http://tortura.byethost5.com/files/Q_g_mp/index.html
Másik feladatsor: Spárta, görög-perzsa háborúk, egységes Hellasz:
http://tortura.byethost5.com/files/Q_spgpmak/index.html
Ezeknél a feladatoknál a gyorsaság számít!
Tehát: aki elsőként küld képernyőfotót arról, hogy 100%-osan megoldotta, az 3 pontot kap, aki másodikként, az kettőt, a harmadik egyet.
Egy dolgozatnál csak maximum 3 pontot használhatsz fel, de ha csak kettő is elég, akkor a 3. pontot felhasználhatod a következőnél.
Számítógépes feladatnál 1 pont 3%-nal felel meg, ott is hármat használhatsz fel egyszerre.
Még 1 szorgalmi, ez nem időre megy, és hétfő estig lehet beküldeni.
Google űrlapos feladatot kell készíteni, hasonlót, mint amilyet én adtam fel, csak a témája más: az olimpiák. Olyan kérdéseket kell feltenni, legalább tízet, amelyekre a következő 4 válaszlehetőség lehet:
1. Csak az ókori olimpiákra jellemző
2. Csak a modern, újkori olimpiákra jellemző
3. Mindkettőre jellemző vagy igaz
4. Egyikre sem jellemző vagy igaz.
Segítségül megosztom az Athén-Spárta űrlapot, akkor úgymond csak át kell írni: készíts másolatot nevezd át, készítsd el, majd juttasd el!
Itt 5 pontot is lehet szerezni, a minőségtől és gyorsaságtól függően, de főleg a minőség számít!

Görög kultúra, összefoglalás
A görög kultúra tanulmányozásához itt van bemutató, főleg a képanyag miatt érdemes áttekinteni: http://slideplayer.hu/slide/13622016/
Honlap: https://tortura.000webhostapp.com/antik-hitvilag,-kultura---goeroeg.html
Az űrlapos feladat megoldását egy kép formájában teszem közzé:
Honlap: https://tortura.000webhostapp.com/antik-hitvilag,-kultura---goeroeg.html
Az űrlapos feladat megoldását egy kép formájában teszem közzé:
Vaktérképes feladathoz segédanyag:
2017. november 11., szombat
A poliszrendszer válsága, Makedónia felemelkedése
Bemutató: http://slideplayer.hu/slide/13560225/
A
PELOPONNÉSZOSZI HÁBORÚ
A görög poliszok szembekerülnek egymással
|
Gazdasági
|
Politikai
|
|
piacokért való küzdelem
|
demokratikus óarisztokratikus
berendezkedés
|
|
ellentéteik miatt
|
|
|
Két szövetség
|
|
|
Déloszi-szövetség - Athén
|
Peloponnészoszi-szövetség – Spárta, Korinthosz
|
Háború: i.e. 431-404.
Athén veszít: feloszlatják szövetségi rendszerét,
leszerelik a flottáját, lerombolják városfalát
A háború nem oldja meg a poliszrendszer válságát, csak
súlyosbítja:
Nincs egységes Hellasz,
egységes irányítás
Folytatódik a vetélkedés a poliszok között
A gazdaság nem fejlődik, nincsenek új piacok
A demokrácia hanyatlik: nőnek a vagyoni különbségek, eladják a szavazataikat
A hoplita sereg zsoldoshadsereggé alakul át – ott harcol, ahol megfizetik (Pl. perzsa szolgálatban is)

Egységes Hellasz, Makedónia felemelkedése
A
görögség egységét végül a makedónok érik el.
Makedónia
földrajzi környezete: Hellasz északi határán éltek
Felemelkedése
II. Philipposzhoz köthető
Hadseregreform: makedón falanx: 5 méteres
lándzsa, több fegyvernem együttműködése (gyalogság, lovasság)
Gazdasági alap: aranybányák
Célja: 1. görögség egyesítése 2. Perzsia
meghódítása
A
görög poliszok megosztottak. Két irányzat van:
1. Makedónbarát – Iszokratész: kell
egység, mert lesz zsákmány és piac
2. Makedónellenes – Démoszthenész: a
demokráciát félti, makedónellenes beszédei a filippikák szónoki remekművek
Döntő csata: i.e. 338. Khaironeia, makedón
győzelem
II.
Philipposzt meggyilkolják, utóda Nagy Sándor lesz (i.e. 336-323.), nevelője
Arisztotelész volt.
Perzsia
meghódítása: i.e. 334-331. 3 nagy csata: Granikosz, Isszosz, Gaugaméla
Közben elfoglalja Palesztinát, Szíriát, Egyiptomot is, 326-ban Indiáig jut.
Közben elfoglalja Palesztinát, Szíriát, Egyiptomot is, 326-ban Indiáig jut.
A
birodalom felépítése
Elveszi a perzsa király lányát, felveszi a
perzsa királyi címet – despota lesz
A szúzai menyegzőn 10000 harcosa
házasodott össze perzsa és egyéb meghódított területek elitjével: cél egységes
vezetőréteg
átveszi a perzsa közigazgatást
számos várost alapít (leghíresebb az
egyiptomi Alexandria)
Halála
után hadvezérei felosztják a birodalmat:
Szeleukosz: Kis-Ázsiától Indiáig
Ptolemaiosz: Egyiptom
Antigonosz: európai részek
Ptolemaiosz: Egyiptom
Antigonosz: európai részek
A
részek sokat harcolnak egymással, hellenisztikus államoknak nevezzük
őket.
Jellemzőik:
despotikus uralom
támaszai a katonaság és a városok, amelyek a gazdaság motorjai
despotikus uralom
támaszai a katonaság és a városok, amelyek a gazdaság motorjai
A
görög és a keleti műveltség keveredése révén jön létre a hellenizmus kultúrája,
amely i.e. 3-1-századig tart.
2017. november 7., kedd
Görög-perzsa háborúk
Bemutató: http://slideplayer.hu/slide/13503545/ (a végén linkekkel)
Kiváltó
okok
Általános:
a perzsa terjeszkedés elérte a kis-ázsiai görög városokat és veszélyeztette az
Égei-tengeri kereskedelmet
Konkrét: A kis-ázsiai városok fellázadtak a perzsák ellen, ezt Athén is támogatta, a perzsa uralkodó I. Dareiosz ezt meg akarja büntetni
Konkrét: A kis-ázsiai városok fellázadtak a perzsák ellen, ezt Athén is támogatta, a perzsa uralkodó I. Dareiosz ezt meg akarja büntetni
Első
perzsa támadás: I.e. 492
Dareiosz serege meghódítja Trákiát, Macedóniát, de hajóhadát megsemmisíti egy vihar
Dareiosz serege meghódítja Trákiát, Macedóniát, de hajóhadát megsemmisíti egy vihar
Második
perzsa támadás I.e. 490
A perzsák szigetről szigetre haladnak, majd Marathónnál szállnak partra
Harcmodor:
Perzsa: (20-25 ezer fő)
lovas és gyalogos íjászok, könnyű vért, távolsági harcmodor
Görögök: (11 ezer fő)
Hoplita falanx: a harci alakzat 8-12 soros zárt hadrend,közelharcban hatékony, 3 méteres lándzsa, kard a fegyverük, mellvért, lábvért, bőr karvédő, pajzs és sisak a ’kiegészítők’.
Miltiadész a hadvezér – támad és győz, 192 görög halott, több ezer a perzsa.
Marathóni futás: erőltetetett menet vagy hírnök.

10
év szünet a harcokban a perzsa uralkodóváltás és belső gondok miatt.
Athénban
két nézet alakult ki, miképp védekezzenek, fejlesszék a hadsereget
A: Ariszteidész – hoplita sereg fejlesztése, szárazföld védelme; támogatják: arisztokraták, parasztok
B: Themisztoklész – flotta fejlesztése, kereskedelem védelme; támogatják: iparosok, kereskedők, napszámosok
Utóbbi elképzelés győz, Ariszteidészt száműzik, cserépszavazással

Harmadik
perzsa támadás I.e. 480
Xerxész tengeren és szárazföldön támad
Thermopülai-szoros – Leonidasz spártai király 300 harcosával hősi halált hal
Athént kiürítik - Szalamiszra, Xerxész felégeti a várost
Szalamisz: tengeri ütközet, helyismeret és jobb hajósok révén görög győzelem, bár a létszámfölény a perzsáké.
I.e. 479: Plataia: szárazföldi győzelem a perzsák felett
I.e. 478: Déloszi szövetség a háború folytatására Athén vezetésével (Spárta nem tagja).

I.e.
448: békekötés:
A perzsák visszavonulnak az Égei-tenger térségéből;
A perzsák visszavonulnak az Égei-tenger térségéből;
lemondanak
a tengerszorosok ellenőrzéséről és a kis-ázsiai ión városokról.
A
görögök nem támadnak a perzsa birodalom ellen
Vaktérképes feladat
Az órán feladott helyszíneket tessék bejelölni a térképen, mindig csak egyet-egyet, tehát külön térképeken végezd el a feladatot! Az ábrázolt helyszín nevét emeld ki, ahogy a 2. kép mutatja!
A facebookon átküldött képet használd, ne innen töltsd le!
A nagyobb tájegységeknél "pötty" helyett használhatsz vonalat is.
Én az ingyenes Fastone Image Viewert használtam, de bármelyik képszerkesztő alkalmas erre az egyszerű feladara, még a Paint is!

2017. november 3., péntek
SPÁRTA
"Csak a szöveg"
Földrajzi
környezet:
Peloponnészoszi-félsziget, Lakónai
síkság
Társadalom:
Dór hódítók – spártaiak 1X
Dór körüllakók –
Perioikoszok 3X (?)
Leigázott akháj
őslakosok – Helóták 7-10X (?)
Spártaiak:
Belső egység fenntartása
a cél – vagyoni különbségek mérséklése – azonos parcellák
Fő feladat a
katonáskodás à kétkezi munka megvetése
Körüllakók
földművelés, de főleg
kézműves tevékenység (pl. bányászat); adófizetés, segédhad,
nincs politikai
joguk, de szabadok
Helóták:
átmenet szabad és
rabszolga között à lehetett magántulajdon és család
az állam a tulajdonosuk,
földet művelnek – termés fele az adó
bármelyik spártai
bántalmazhatja őket
Az
állam felépítése TK. 46. oldali ábrák!
Népgyűlés /apella/
30 év feletti spártai férfiak
nincs vita, csak szavazás: igen, nem
Két király
hadvezérek és vallási
vezetők
kölcsönös ellenőrzés,
korlátozott hatalom
Vének tanács /gerúszia/ 28 + 2
király
Népgyűlés választja 60
fölöttiekből
Népgyűlési ügyek
előkészítése, népgyűlési határozatok érvénytelenítése
5 felügyelő /ephorosz/
népgyűlés választja, 30
felett
tényleges irányítók
bíráskodás, ellenőrzés, külpolitika
Arisztokratikus
állam
ami számít: származás, tekintély, életkor,
korlátozott népgyűlés
Külpolitika:
Peloponnészoszi szövetség
fennálló állapotok megőrzése, nem hódít:
védekező és megelőző háborúk
Nevelés,
életmód: Tankönyv: 46-49.
2017. október 16., hétfő
Gyakorló feladatok
Segítő képek:
Segítő bemutatók:
A polisz kialakulása: http://slideplayer.hu/slide/12957746/
Szolón: http://slideplayer.hu/slide/13049545/
Kleiszthenész: http://slideplayer.hu/slide/13049209/
Periklész: http://slideplayer.hu/slide/13049207/
Videók: fő oldal: https://zanza.tv/tortenelem/az-okori-hellasz
https://zanza.tv/tortenelem/az-okori-hellasz/az-okori-hellasz-kialakulasa-gorog-polisz-es-sparta
https://zanza.tv/tortenelem/az-okori-hellasz/az-okori-athen-demokracia-kialakulasa
https://zanza.tv/tortenelem/az-okori-hellasz/perzsa-haboruk-es-az-atheni-demokracia
Gyakorló feladatsor (általam készített): http://tortura.atw.hu/feladat/G/index.html
Mások anyagai:
https://learningapps.org/2303276
https://learningapps.org/2303370
https://learningapps.org/2303411
https://learningapps.org/2303561
https://learningapps.org/2303786

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)