12.1. A magyarországi romák története és helyzetének főbb jellemzői napjainkban. A szociális ellátórendszer fő elemei

Nemzeti és etnikai kisebbség minden olyan

 a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport,

 amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van,

 tagjai magyar állampolgárok,

 a lakosság többi részétől saját nyelve és kultúrája, valamint hagyományai megkülönböztetik,

 egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely ön­azonosságának megőrzésére, közösségi érdekeinek kifejezé­sére és védelmére irányul.

Ezer, magát valamely kisebbséghez tartozónak valló választópolgár népi kezdeményezéssel kérheti kisebbségként való elismerését.

A magyarországi roma lakosság (a cigány megnevezésben negatív tartalmat véltek sokan)

Magyarország legnagyobb létszámú (etnikai) kisebbségi csoportja a cigányság. Létszáma -  400 ezer és 600 ezer körül.

Őket nem nemzetiségi, hanem etnikai kisebbségként jelölik, ugyanis a többségük anyanyelve magyar, de hagyományaik, életmódjuk megkülönbözteti őket a többségi társadalom egészétől. (közös származás és kultúra az identitásuk alapja)

Kettős identitás jellemző többségükre – magyar és cigány.

Több csoportjuk van: romungrók, oláh cigányok, beás ~ - egymással nem mindig vannak jóban.

Sajátos, vándorló életmódjuk miatt több száz éven keresztül a társadalom peremén éltek. Az állam sokszor próbálta őket letelepíteni, és asszimilációra kényszeríteni - sikertelenül. Értékrendszerük nem egy eleme ellentétes a többségi társadaloméval; a család, rokonság kiemelt szerepű; szokásjoguk felülírja olykor a hatályos törvényeket.

Történetük

Az 1420-as években kisebb cigány csoportok már jelen voltak Magyarországon. Bevándorlásuk ezt követően szakadatlanul folyt a Balkán felől. Cigány jobbágyok kevés sikerrel járt, nem váltak parasztokká. Vándorkereskedő és vándoriparos foglalkozásokat űztek, mint lókupecek, zenészek, üstfoltozók, kosárfonók, téglaégetők, zsoldosok, szemét- és hullaszállítók, hóhérok vagy más lenézett foglalkozások űzői keresték kenyerüket. A nők jövendőmondással, tenyérjóslással, koldulással foglalkoztak. Ezeket egészítették ki mindenféle féllegális, olykor törvénytelen forrásokból származó jövedelmek. Ilyen módon részt vettek ugyan a társadalom munkaszervezetében, de csak annak perifériáján, és nem illeszkedtek be, megjelenésük pillanatától etnikai és szociális értelemben peremcsoportot képeztek a társadalomban. Ez a helyzetük máig sem sokat változott.

A török háborúkban lassan kivérző ország még mindig tudott és akart számukra helyet biztosítani a munkamegosztás és megélhetési módok rendszerében. A cigányság máig tartó társadalmi integrációjának alapjait a felvilágosult abszolutizmus erőszakos jóindulata vetette meg. Ellenőrizhetővé és ellenőrzötté kívánta tenni őket, be kívánta illeszteni őket a társadalmilag hasznosnak és elfogadhatónak tekintett mezőgazdasági vagy ipari munkarendbe, egyben az adóalanyok sorába. A Mária Terézia és II. József nevéhez fűződő, Regulatio Cigarorum néven ismertté vált rendeletekben nagyobb türelem és körültekintés volt más országok hasonló rendelkezéseinél. Azonban kevés sikert tudott felmutatni.

A cigányság 19. század folyamán lassan kezdett kilépni a teljes etnikai és életmódbeli elszigeteltségből, és elindul egyfajta kezdetleges integráció felé. Rövid ideig a cigányok is haszonélvezői voltak a kiegyezést követő gazdasági fellendülésnek, a század végére azonban a gyári tömegcikkipar feleslegessé tette a cigány háziipari foglakozásokat. A kor gondolkodásában a cigányság természetesen nem jelent meg kisebbségként. Jelenléte inkább etnikailag színezett szociális problémának látszott. A cigányság helyzete 1918 után sem változott. Egyfajta békés egymás mellett élés alakult ki köztük és a csendőrség között, amely időről-időre felsőbb utasításra cigány razziákat tartott, látszatintézkedéseket foganatosított, egy-egy személyen példát statuált, de leginkább igyekezett elhárítani magától a cigányüggyel való mélyebb foglalkozást, és jó kapcsolatokat tartani a maguk módján mindent elintéző vajdákkal vagy szószólókkal.

A cigányság több százados egyensúlyozása szegregáció, beilleszkedés, asszimiláció, legalitás és illegalitás, megvetés és elismerés határmezsgyéin alakította ki azokat a szocializációs mechanizmusokká szilárdult viselkedéseket, - túlélési technikákat -, amelyek mindmáig irritálóan hatnak a többségi társadalomra még akkor is, ha nem sértik meg az írott normarendszer kereteit. Ennek ellenére Magyarország, ahol pedig jóval nagyobb számban és arányban bukkantak fel, mint a nyugatabbra fekvő területeken, velük kapcsolatban is hű maradt beengedő, befogadó, beillesztő, egyenjogúsító hagyományaihoz, nem került sor módszeres üldözésükre, megbélyegzésükre, kiirtásukra. 1944-45-ben a nemzetiszocialisták Németországban és máshol, így Magyarországon is népirtást követtek el a romák ellen. A cigány holokauszt, a Porajmos, kb. 5000 áldozat.

•

A II. világháborút követően, a szocializmus idején

A cigányok kimaradtak a földosztásból annak ellenére, hogy jó 25-30%-uk mezőgazdasági napszámos vagy cseléd és döntő többségük falusi lakos volt, kiszorultak a megalakuló termelő szövetkezetekből. Ugyanakkor végképp elzáródott a hagyományos cigány foglalkozások űzéséből való megélhetés lehetősége is.

1957-ben pillanatnyi politikai érdekektől vezéreltetve életre hívták, majd a cigányok etnikai tudatosodásának lehetőségétől visszarettenve rövidesen felszámolták a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét, amelynek feladata egy politikai nevelő és szociális elosztó központ szerepe lett volna. Az MSZMP 1961-ben a cigányság szociális helyzetének megjavításáról, munkába állításáról és átneveléséről döntött. A pozitív diszkrimináció elveit valamint a szigorú ellenőrzést és autoriter módszereket elegyítve próbálta meg szinte máról holnapra felemelni a cigányságot legalább a munkásság alsó rétegeinek szintjére, annál is inkább, mivel szükség volt az extenzív gazdaságfejlesztésben a hatalmas, de képzetlen munkaerő tömegre. Megkezdődött a cigányság „feketevonatos" vonulása az ipari centrumok és nagyvárosok felé. A cigányság tömegesen állt munkába, főként a szaktudást nem igénylő építőiparban, textiliparban és bányászatban. A cigányok a 80-as évek elejétől kibontakozó, jelentősebb forrásfelhalmozást lehetővé tevő második gazdaságba nem tudtak bekapcsolódni. Társadalmi integrációjuk érdekében megkezdődött a cigánytelepek felszámolása, de sokukat csak csökkentett komfortfokozatú (ún. „Cs"-lakásokba) költöztették. A lakóhelyi szegregáció jelentősen csökkent, a 80-as és 90-es évek fordulójára sikerült bekényszeríteni a cigánygyerekeket legalább az általános iskolába, illetve az iskolaelőkészítőbe. Ismerethiányaikat átmeneti cigány osztályokban próbálták leküzdeni, ezeket később felszámolták. Az általános iskola befejezése után a cigány gyermekek alig 40%-a tanult tovább, a többségi népességhez tartozó gyermekek majdnem 100%-a.

Az asszimiláció sem egyik, sem másik oldalról nem talált kedvező visszhangra, így fokozatosan még inkább előtérbe került a beilleszkedés propagálása.

A rendszerváltás után a gazdaságtalanul működő ipari vállalatokat bezárták, vagy eladták, és így az alacsony képzettségű romák közül sokan munkanélküliek lettek. Napjainkban a társadalom legszegényebb rétegeihez tartoznak.

A cigányság 40%-a városlakó - elsősorban Budapesten és a régi iparvidékek nagyobb városaiban (pl. Ózd) találhatóak nagy számban. A többiek leszakadó, fejletlen térségekben élnek az ország keleti felében, illetve a Dunántúlon, Baranya megyében.

A cigányság társadalmi haladása, felemelkedése, modernizációja sem eléggé tartós, sem eléggé mélyreható nem volt ahhoz, hogy visszafordíthatatlanná válhatott volna. A cigány tömegek javarésze nem tudott megkapaszkodni, civilizációs hiányaik és a velük szembeni etnikai-kulturális ellenérzés meggátolták végleges betagolódásukat a többségi társadalomba.

Amikorra a társadalom és a politikai szféra számára tudatosodott, hogy a cigány probléma csak a maga teljességében egyszerre demográfiai, egészségügyi, gazdasági, szociális, etnikai-kulturális és önkormányzati kérdésként kezelhető, elfogyni látszottak az erre fordítható pénzügyi források. A rendszerváltással publikus formát öltöttek bizonyos előítéletek, szervezett kereteket öltött, és szórványosan elszabadulni látszott az etnocentrikus agresszió – szkinhed mozgalom. Az előítéletesség annál is fenyegetőbb veszély, mivel a többségi társadalom nagyobb része is a nehéz helyzetben, vagy a lecsúszás állapotában van, ami fokozza a társadalomban lejjebb állókkal szembeni elhatárolódás iránti igényt.

Társadalmi problémák

Előítéletes gondolkodás: Egy személlyel vagy csoporttal kapcsolatos előzetesen kialakult elképzelések, amelyek új információk hatására sem változnak meg. A romákkal kapcsolatos sztereotípiák: buta, koszos, lop, nem szeret dolgozni stb.

Diszkrimináció  - Hátrányos megkülönböztetés.

- A romák hátrányban vannak a munkaerőpiacon, szórakozóhelyekre nem engedik be őket, házat nem adnak el nekik, stb.

• A cigányság össztársadalmi gondjai

• iskolázatlanság; • munkanélküliség;• rossz életkörülmények, szegénység; • vékony az értelmiségi rétegük

• megosztottság: egységes politikai fellépés hiánya – politikai játszmák részesei

• Kitörési lehetőségek: • tanulás; • sport (labdarúgás, boksz); • zene (cigányzene, jazz, pop)

Ősi mesterségeik feltámasztása és piacképessé tevése: vályogvetés, kosárfonás

Civil roma szervezetek

• 1994 Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKJI): jogi tanácsot és védelmet nyújt a romáknak

• A cigányság érdekeit védi a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA), amely a jogi segítség mellett számtalan hírértékű akciót, tüntetést szervez. + kisebbségi ombudsman

A rendszerváltás után számos cigány kisebbségi szervezetek született meg, számuk még ma is megközelíti a 200-at. Ezeket többnyire ellenséges viszony jellemezte, vezetésük többnyire beszélő viszonyban sem volt vagy van egymással. Sikerült is nagy gyorsan kihívniuk maguk ellen a médiák és a többségi társadalom ellenszenvét.

A cigány probléma súlyához mérten csekély, összességében azonban igen jelentős pénzügyi ráfordítások nagy része nem közvetlenül a cigányság helyzetének javítására, hanem a vele foglalkozó intézményrendszer meg-, illetve újrateremtésére, különféle központok, irodák, alapítványok, projektek és kutatások létrehozására, személyzetük finanszírozására történt.

Míg a közelmúltban néhány szomszédos ország, például Csehország és Szlovákia, gettóépítésekról, kitelepítésekről, a romák tömeges meneküléséről, vagy mint Románia, az emberi jogok következetes és tömeges megsértéséről, cigányellenes pogromokról híresült el, addig Magyarország jelentékeny források felhasználásával igyekezett javítani a romák sorsán. Sajnálatos módon ennek ellenére sem tudunk egyértelműen pozitív jövőképet felvázolni a cigányság társadalmi sorsával kapcsolatban. A jövőre nézve bizonyos, hogy az előítéletek ellen folytatott kampány legfeljebb tüneti kezelés, felszámolásuk a cigányok bűnözésének csökkentésével egyetemben csak jámbor óhaj marad mindaddig, amíg nem következik be a cigányság valóságos társadalmi, szociális, munkaerőpiaci és strukturális emancipációja, beilleszkedése.

A szociális ellátórendszerek fogalma és felépítése

Olyan rendszer, amelynek az a fő rendeltetése, hogy az emberek által megtermelt anyagi javak egy részének összegyűjtésével alapot képezzenek arra, hogy e forrásból támogatást adhassanak mindazoknak a személyeknek, akik önhibájukon kívül nem tudnak saját megélhetésükről gondoskodni, vagy akik a társadalom fennmaradása érdekében a társadalom által elismert többletterheket vállalnak magukra.

A nagy ellátórendszerek az egészségügy, társadalombiztosítás, oktatás – bár utóbbit van, akik külön veszik. A nagy ellátórendszerek három alapmodell alapján épültek ki:

A liberális (például a brit nyugdíjrendszer), a konzervatív (például a bismarcki gyökerű német), és a szociáldemokrata (például a svéd egészségügyi rendszer). A modellek a valóságban mindig is keveredtek. A 19. században lett kiemelt állami feladat az oktatás és az egészségügy megszervezése, rendszerének fenntartása. Ekkor alakult ki a harmadik nagy ellátórendszer, a társadalombiztosítás, amely az állami szociális ellátórendszer részévé vált.

A társadalombiztosítás lényege, hogy a rendszerébe tartozó egyéneket tartalékképzésre (jövedelmének meghatározott mértékű állami szintű elvonásával, amíg saját erejükből képesek magukat eltartani kötelezi) ellenszolgáltatásként viszont betegség, munkaképtelenség vagy egyéb hátráltató tényezők esetén a tagok a biztosítás alá tartozó ellátásokat igénybe vehetik. Fenntartásához a munkáltatóknak és a jogosultaknak járulékokat (például nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék) kell fizetniük a rendszert működtető államnak. Az egészségügy egy olyan rendszer, amely az emberek egészségének megőrzéséért, illetve a betegségek megelőzéséért és gyógyításáért felel, így része a társadalom szociális biztonságának is. Fenntartása az állam feladata. A nyugdíjbiztosítás célja az időskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné váltak, illetve hozzátartozóik megélhetésének érdekében pénzbeli ellátást nyújtson. A balesetbiztosítás révén a rendszer védelmet és megélhetést biztosít, ha valaki munkavégzés közben balesetet szenved és ennek következtében átmenetileg vagy tartósan a megélhetése lehetetlenné válik.

Az oktatás alapvetően a tudás intézményesített átadását jelenti, és ugyancsak egy társadalmi alrendszernek tekinthető, amely bár nem kizárólagosan (egyházi és alapítványi iskolák), de az állam alapfeladatának tekinthető. Szerepe alapján nem csupán a tudás, de a közös társadalmi funkciók és értékek, valamint normák átadásának is elsődleges színtere az iskolai intézményhálózat.

A magyar szociális ellátórendszer négy pilléren nyugszik

Társadalombiztosítás –(egészségbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, balesetbiztosítás)

Foglalkoztatáspolitika - az állam a munkaképes egyén munkanélküliségéből adódó zavarokat próbálja enyhíteni.

Szociális segélyezés olyan krízishelyzetekben próbál segíteni, amelyben a bajba jutott ember létfenntartását kívánja biztosítani.

Családtámogatások arra hivatottak, hogy a társadalom reprodukciójában aktívan résztvevőket, illetve a gyermekeiket aktívan támogassa és hozzájáruljon a család megnövekedett kiadásaihoz.

Az állam egyéb módon is segítheti az állampolgárait, mely eszközök a szociális ellátórendszerbe ugyan nem sorolhatók, de mégis az állampolgárok valamilyen segítését célozzák. Pl adóvisszatérítés, jóváírás, adókedvezmény

Az ellátások rendszerét két kategóriába sorolja.

1.       személyes gondoskodást nyújtó ellátások

2.       pénzbeli, természetbeli ellátások

Személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások, alap és szakellátás formái

Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás

Étkeztetés: legalább napi egyszeri meleg étkeztetésről kell gondoskodni, akik azt önmaguk részére tartósan vagy átmenetileg nem képesek biztosítani.

Családsegítés: szociális és mentálhigiénés problémák illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzéséhez , életvezetési képesség megőrzésre nyújtott szolgáltatás. gyermekjóléti szolgálat   

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából  nyújtott ellátás.

házi segítségnyújtás: a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást.

A közösségi ellátások: pszichiátriai , illetve szenvedélybetegek részére a nyújtott közösségi alapellátás.

A támogató szolgáltatás: a fogyatékos személyek lakókörnyezetében történő ellátása,

Az utcai szociális munka: az utcán tartózkodó hajléktalan személyek helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérése, ellátások kezdeményezése, illetve biztosítása.

Pénzbeli ellátások, természetben nyújtott szociális ellátások

szociális rászorultságtól függő ellátások

időskorúak járadéka: a megélhetést biztosító jövedelemmel nem bíró, időskorú személyek részére nyújtott támogatás.

Rendszeres szociális segély: hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás, illetve annak a személynek állapítható meg, aki egészségkárosodott.

Lakásfenntartási támogatás: szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy helyiség fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez nyújtott hozzájárulás.

Ápolási díj: a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás.

Átmeneti segély: a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdő személyek részére.

Temetési segély: 

Egyes szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások egészben vagy részben természetbeli szociális ellátás formájában is nyújthatók. Természetbeli szociális ellátásként nyújtható:

- a rendszeres szociális segély - lakásfenntartási támogatás - átmeneti segély - a temetési segély (köztemetés)

Természetbeli ellátás különösen az élelmiszer, a tankönyv, a tüzelő segély, a közüzemi díjak, illetve a gyermekintézmények térítési díjainak kifizetése, valamint a családi szükségletek kielégítését szolgáló, gazdálkodást segítő támogatás.

Közgyógyellátás: a szociálisan rászorult személy részére az egészségügyi állapota megőrzéshez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás.

Adósságkezelési szolgáltatás: a szociálisan rászorult személyek részére nyújtott, lakhatást segítő ellátás.

Természetesen a segélyezés mindig dilemmákat hordoz magában. Mikor kinek és milyen típusú és mértékű segély adható? Alanyi, vagy rászorultsági elv alapján? Rendszeresek legyenek vagy rendkívüliek (esetiek)?