A szocialista-kommunista
rendszerek összeomlása más-más úton játszódott le a különböző szocialista
országokban, ám ez csak azért következhetett be, mert az egyes szocialista
társadalmak összeomlásával egy időben példa nélküli gyorsasággal omlott össze a
„szocialista világbirodalom” Európában. Amikor Gorbacsov meghirdette a
gazdasági (peresztrojka) és a társadalmi (glasznoszty) változásokat, más szóval
a „nyitást”, akkor az az összes szovjet befolyás alatt élő országban éreztette hatását.
A rendszerváltás politikailag azt jelentette, hogy az egypártrendszerű
diktatórikus rendszer helyébe a többpártrendszerű demokrácia lép, gazdaságilag
pedig azt, hogy az állami tulajdon dominanciájára épülő államszocialista
rendszert felváltja a magántulajdonra épülő piacgazdaság, a kapitalizmus.
A Kádár-rendszer válsága
Gazdasági válság:
• nem történt meg a gazdasági
szerkezetváltás; politikai reformok nélkül nehezen is lennének megvalósíthatóak.
Átfogó
reformokkal lehetett volna csak a helyzeten javítani, ezeket azonban elodázták,
mert vagy negatívan érintették volna a rendszer
legfontosabb vívmányait (pl. általános foglalkoztatás) vagy
ideológiailag bizonyultak vállalhatatlannak (magánszektor további növelése,
privatizáció).
• nagymértékű volt az ország
eladósodottsága, a hitel inkább ment az életszínvonal fenntartására, mint
átalakításra. Egy
idő után már a hitelek törlesztésének érdekében kellett újabb hiteleket
felvenni (adósságspirál).
A SzU válsága:
A Gorbacsov által elindított
reformok kisugároztak a térségre, Magyarországon is bázist kaptak a reformerők.
Megingott a SZU nagyhatalmi
helyzete, önálló utat kereshettek a volt szoc. országok, a SZU nem avatkozik be
Politikai válság:
Nőtt a társadalmi
elégedetlenség a stagnáló vagy épp romló életszínvonal miatt – bár ez csendes
volt.
Aktivizálódtak az ellenzéki csoportok:
Magyarországon a politikai
ellenzék nyíltan az 1970-es évek második felétől lépett fel. Az ellenzéki,
fél-ellenzéki és reformer gondolatok és csoportok még nem különültek el élesen,
voltak közöttük érintkezési pontok, képviselőik hatottak egymásra. Összefogás
azonban nem jött létre a csoportok között, aminek egyik oka a még a két
világháború közötti időszakra visszamenő, az ún. demokratikus ellenzék és népi
írók közötti népi-urbánus vita volt.
1981: Beszélő szamizdat (illegális kiadvány) megjelenése – az ún.
„demokratikus ellenzék” e körül alakul ki - (pl. Kis János, Kőszeg Ferenc, Solt Ottilia, Demszky
Gábor) A gyakran kéziratban vagy stencilgépen sokszorosított írásokban álltak
ki a parlamentáris demokrácia kialakítása és a szabadságjogok mellett. Állandó
szervezői és résztvevői voltak a rendőrség által nem engedélyezett március 15-i
és október 23-i megmozdulásoknak, emiatt gyakran zaklatták őket a hivatalos
szervek
A két világháború közötti
népi írók ún. harmadik utas
elképzeléseit vallotta a másik ellenzéki csoportosulás (Csoóri Sándor, Csengey
Dénes, Csurka István, Lezsák Sándor). Bírálta a rendszert, mert nem igyekezett
megőrizni a hagyományos népi kultúrát, nem törődött kellően a népességcsökkenés
jelenségével és nem állt ki az országhatáron kívül élő magyar kisebbségekért.
1984-ben szerveződött a Duna
kör a Bős-nagymarosi vízlépcső ellen, amely fokozatosan az értelmetlen
szocialista nagyberuházás szimbóluma lett
1985-ben a monori találkozón az ellenzék két
csoportja kísérletet tett az összefogásra, de ez nem sikerült.
Az 1980-as évek közepén
megjelent az ellenzéki ifjúság új generációja, ők elsősorban a
szakkollégiumokon belül szerveződtek (Bibó István Szakkollégium (Orbán, Fodor
Gábor, Áder J.), Rajk László Szakkollégium)- 1987 - lakitelki találkozó (MDF bölcsője); már csak a nemzetiek, de megjelent Pozsgay Imre is – jelzi, hogy
az ellenzék osztódni fog
Ugyanakkor e megmozdulások
szűk körűek, nyilvánosságot nem kaptak, miképp kisebb tüntetéseik sem, március
15-én rendszeresen voltak, amelyeket a rendőrség kellőképp felügyelt. 1988-ban
már jelentős tömeg vett részt a bős-nagymarosi gát megépítése és a romániai
falurombolás ellen szervezett tüntetéseken a Parlament előtt, ill. a Hősök
terén.
Az MSZMP-ben is pozíciókhoz
jutottak a reformerők; (a régi gárda fölött gyorsan átlépett az idő) -
ám ők egy bizonyos ponton nem mehettek túl pozícióik veszélyeztetése nélkül. Ez
az ún. párton belüli reformkommunisták csoportja, akik korlátozott
politikai reformok bevezetését is támogatták az égetően szükséges gazdasági
reformok mellett. Legmagasabb pozíciót betöltő képviselőjük Pozsgay Imre, a
Hazafias Népfront elnöke volt.
1988 májusában Kádárt
lemondatták főtitkári posztjáról, utódja Grósz Károly lett; óvatos reformok, a
rendszer megtartásával, de a „rendpárti”, keményvonalas elképzeléseit már
Moszkva sem támogatta. 1988. novemberétől Németh Miklós lett a kormányfő –
változások híve.
Sorra alakultak a politikai
szervezetek: FIDESZ, Szabad Kezdeményezések Hálózata (SZDSZ), MDF; bár a
törvény pártok alakulását nem engedélyezte.
1989. jan. 28-án Pozsgay Imre
államminiszter az 1956-os eseményeket népfelkelésnek értékelte, ez
tulajdonképpen a Kádár-rendszer legitimizációs alapját kérdőjelezte meg.
Az állampárt szétesésnek
indult, a reform szocialisták készek voltak a nyitásra és párbeszédre az
ellenzékkel.
A gazdaságban beindult a
spontán privatizáció, amelynek során a politikai-gazdasági elit biztosította
helyét az új rendszerben – s egyben nem tette szükségessé, hogy ellenálljanak a
változásoknak.
A békés (tárgyalásos forradalom) rendszerváltozás
Mindkét fél ebben volt
érdekelt: az ellenzék tartott attól, hogy a tömegek mozgósítása lehetőséget
adhat a keményvonalasoknak a katonai fellépésre, míg az MSZMP így látta jobban
védhetőnek pozícióit, a reform szocialisták erre maguk is nyitottak voltak.
1989:
• febr. - Az MSZMP
hivatalosan szakított az egypártrendszerrel.
• márc. - Megszerveződött az
EKA (Ellenzéki Kerekasztal)
• jún. - Megkezdődtek a
Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások, amelyek valójában 3 oldalúak voltak (MSZMP;
EKA; „harmadik oldal": Hazafias Népfront, SZOT stb.).
- Meghatározták a
rendszerváltozás főbb teendőit:
alkotmánymódosítás,
kiiktatták belőle a szocializmusra és a párt uralmára vonatkozó részeket;
politikai
pártok működése, szabad választások, köztársasági elnök intézménye, Alkotmánybíróság.
• jún. 16. - Nagy Imre és
társainak újratemetése. Több tízezres tömeg.
• Augusztusban megnyitották a
határt a kelet-németek előtt
• október: az MSZMP-ből MSZP
lesz, megtartva az állampárt szervezeteit és a vagyonát
• okt. 23. - a (III)
Köztársaság kikiáltása.
• november: népszavazás a
köztársasági elnökről – ne a nép válasza, s ne az akkor MSZP-s Pozsgay legyen
1990:
Megkezdődtek a választási
küzdelmek, de már nem a volt állampárt és a z ellenzék között, hanem az
ellenzék két fő ereje, az MDF és az SZDSZ között.
• márc.-ápr. - Az első szabad
országgyűlési választások, amelyeken 40 párt vett részt. Ezzel jogi értelemben
a rendszerváltás békésen, vér nélkül, tárgyalásos úton megtörtént. A gazdasági
rendszerváltás az 1990-es években kezdődött meg.
- Győzött az MDF, amelynek
vezetője, Antall József az FKGP-vel és a KDNP-vel koalíciós kormányt alakított.
- A parlament által
megválasztott köztársasági elnök Göncz Árpád (SZDSZ) lett az MDF-fel kötött
megállapodás alapján – cserébe kevesebb lett a 2/3-os törvény, könnyebb
kormányozni.
1990 ősze: önkormányzati
választások – önkormányzatok megalakulása
• 1991: az utolsó szovjet
csapatok is elhagyták az országot, ezzel helyreállt az ország szuverenitása,
majd 1991. július elsejével hivatalosan érvényét vesztette maga a Varsói
Szerződés is.
Rendszerváltás a gazdaságban
Megindul a szociális piacgazdaság kiépítése: a cél
egy piaci viszonyokon alapuló, de a kirívó visszásságokat állami beavatkozással
mérséklő, a társadalom nagyobb részére jólétet hozó berendezkedés kiépítése.
Címszavak: Privatizáció,
kárpótlási jegy, nagyüzemek bezárása, adósság rendezése, munkanélküliség
megjelenése, új tulajdonosi réteg kialakulása, gazdasági válság – visszaesés,
nyertesek és vesztesek.
Az állami tulajdon magánosítása
a spontán privatizációval kezdődött, amely során döntően a „tűz közelében”
lévők juthattak olcsón tulajdonhoz. Az Antall-kormány alatt már kormányzati
ellenőrzés alá került a folyamat, de nem volt mentés a korrupciós ügyektől. Cél
volt a hazai tulajdonosi kör kialakítása – polgárosodás -, de az ország
tőkeszegénysége és a vállalkozói tapasztalatok hiánya jelentős vagyonvesztéssel
járt.
A magánosítás speciális
változata volt a kárpótlás. A
rendszerváltás során a magyar állam kárpótolni próbálta a kommunista
áldozatokat – az egykor elvett vagyont, földet -, ezért úgynevezett kárpótlási
jegyet bocsájtott ki, ami értékpapírként működött, de egy ideig közvetlen
vásárlásra is felhasználható volt. Ez is a hazai vállalkozó réteg
vagyonosodását szolgálta. Ugyanakkor a kárpótlás révén visszakerült föld a
korábbi kistulajdonosok, vagy örököseik nem voltak képesek piaci termelést
folytatni, inkább csak családi önellátásra, vagy nyugdíj-kiegészítésként
foglalkozott mezőgazdasági termeléssel. Csak lassan jelentek meg a különböző mezőgazdasági
ágazatokban tőkeerősebb, piaci nyereségorientált vállalkozások.
Megtörtént az egyházak
kárpótlása is, ami összességében újabb állami vagyon csökkenést jelentett. A
privatizáció folyamata a későbbi kormányok, elsősorban a Horn Gyula (MSZP)
vezette időszak alatt is folytatódtak, ekkor az ebből származó bevételek
jelentősen növekedtek. Ugyanakkor a vásárlók nagy része már külföldi volt, akik
sok esetben a saját terméküknek vásároltak így piacot. Különösen a földek külföldi
kézbe kerülése kezdett aggasztó lenni. Az első Orbán-kormány (1988-2002)
gyakorlatilag leállította a magánosítást.
A rendszerváltozás egyik
okozója a gazdasági válság volt, amely nem szűnt meg egyik napról a másikra. A
szocialista gazdaságról való átállás a piacgazdaságra több éves gazdasági
visszaesést hozott. A mesterségesen, állami támogatásokkal fenntartott ipari
üzemek bezárása egész régiókat sodort tartós válsághelyzetbe. Borsod megyében
(például Ózd, Diósgyőr), illetve az országban másutt, például Komló vagy
Salgótarján térségében leépült a korábbi nagyipar és bányászat. Számos gyár
zárta be kapuját, jelentős lett a
munkanélküliség, magas volt az infláció. A gazdasági mélypont
1993-ban volt. Súlyos problémákat okozott az adósságrendezés is, az eladósodottság mértéke lassan szorult
vissza.
Az 1995-os Bokros-csomag
jelentős gazdasági megszorításokkal és az életszínvonal csökkenésével elérte a
gazdasági stabilizációt és a növekedést, de jelentősen növelte a társadalmi
ellentéteket és a vagyoni különbségeket.
A rendszerváltozás nyertesei:
a magánosítás folyamatában vagyonhoz jutottak: számos esetben a régi
nómenklatúra tagjai, azaz a régi elit a politikai előnyeit gazdasági előnyre
tudta váltani. Nyertesek a magasan képzett szakemberek, akik az új, piaci
körülmények között váltak vezetőkké. Nyertes az új politikai elit, amely jelentős
gazdasági hátteret is kialakított magának.
Vesztesek: a szocialista nehézipari központok elbocsátott
dolgozói, a bújtatott munkanélküliség ’áldozatai’, a szakképzetlen munkaerő,
vidéken a földhöz nem jutók. Növekedett a régiók közötti különbség, a főváros
és az ország nyugati része jóval nagyobb lehetőségeket biztosít, mint
Kelet-Magyarország.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése