A Szovjetunió Sztálin halála után

1953-ban meghalt Sztálin. Utódlási harc tört ki, amelyből végül Nyikita Szergejevics Hruscsov került ki győztesen, 1958-ra.

Nyilvánvaló volt, hogy a sztálinista politikai vonalvezetés nem folytatható, ezért 1953 után számos területen hajtott végre változásokat. Korlátozták a diktatúra elnyomó gépezetét, részben felszámolták a Gulag-rendszert, törekedtek a lakosság életszínvonalát javítani. 1956 februárjában a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) XX. kongresszusán Hruscsov a küldöttek előtt hosszú beszédben tárta fel a sztálinizmus bűneit. A beszédet nem hozták nyilvánosságra, annak tartalmát csak egy szűk réteg ismerhette meg.  A beszéd lényege:

a szocializmusnak nem csak egy útja létezik;
a két világrendszernek hosszú távon kell együtt élnie, a világháború elkerülhető
élesen bírálta Sztálint és a személyi kultuszt, a rendszer hibáit ennek tudta be, s nem az egypárti diktatúrának és az elvnek;
új jelszó: vissza a lenini úthoz!

Sztálin halála után a hidegháborús nemzetközi feszültség átmenetileg csökkent, Hruscsov, az új szovjet főtitkár még Jugoszláviával is rendezte a kapcsolatokat.

A Szovjetuniót és az ellenőrzése alatt álló kelet-közép-európai országokat az erőltetett fegyverkezés gazdaságilag annyira megterhelte, hogy az komoly társadalmi feszültségeket eredményezett. A hruscsovi ’olvadás’ 1953-ban Kelet-Berlinben, majd 1956-ban a lengyelországi Poznańban vitte utcára az embereket. A kommunista hatalom mindkétszer fegyveres eszközökkel lépett fel a tömegtüntetésekkel szemben. 1956. október 23-án Magyarországon is kitört a forradalom és szabadságharc, amelyet Hruscsov végül katonai intervencióval tiport el. A kommunista diktatúrát reformokkal megújítani szándékozó Hruscsov a szovjet érdekszféra megőrzésében Sztálinhoz hasonló nézeteket képvisel. Hruscsov felemás és korlátozott reformjai a Szovjetunóban nem lettek népszerűek, 1964-ben nyugdíjazták. Az új főtitkár Leonyid Brezsnyev lett (1964 – 1982), aki dogmatikusabb, vonalasabb volt.

Moszkva nem engedte a „különutas-politika” megvalósulását a neki alárendelt országokban. Csehszlovákiában 1968-ban Alexander Dubček reformokat indított az „emberarcú szocializmus” megteremtése érdekében. A „prágai tavasz” időszakában Dubček a rendszer további „lazítását” (a nem kommunista erők bevonását a közéletbe, a merev tervgazdálkodás felszámolását) tervezte, de a végrehajtásra nem volt lehetőség. Brezsnyev úgy vélte, a kommunista párt hegemóniájának feladása veszélyes példa a többi ország számára is, ezért a fegyveres beavatkozás mellett döntött. Ez volt az úgynevezett Brezsnyev-doktrína - korlátozott szuverenitás: a szocialista országok kommunista pártja korlátozott önállóságot élvezett, a Szovjetuniónak, mint a legerősebb szocialista országnak joga megvédeni a szocializmust, egyúttal a saját befolyási övezetét, a baráti szocialista országokat. A szocialista országokon belüli katonai beavatkozás nem agresszió, hanem önvédelem.