Előzmények
Sztálin halála (1953) után Moszkva
utasítására Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki reformokat ígért.
A reformok az emberek
életminőségének javítását célozták, a terror enyhítését.
1955-ben azonban megkezdődött
a visszarendeződés.
Nagy Imrét leváltották, a
pártból is kizárták, az új miniszterelnök Hegedűs András lett.
Megtorpant a politikai
elitéltek rehabilitációja, újabb erőszakos téeszesítés kezdődött.
Nagy Imre körül azonban
kikristályosodott a párt reformellenzéke.
1956 febr. SZKP XX.
kongresszusa: Hrusccsov élesen szembefordul a sztálinizmussal – személyi
kultusz felszámolása (az elhangzottak nagy része azonban nem kerül
nyilvánosságra, azonban a pártkongresszusról érkező hírek a diktatúra végének
reményét hozták)
Viták kezdődtek a Petőfi
Körben / a diktatúra elleni lázadás a rendszer által egyedül engedélyezett
ifjúsági szervezet, a Demokratikus
Ifjúsági Szervezet (DISZ) kebelén létrejött értelmiségi vitakör / és az
Írószövetség lapjában. Nagy érdeklődés kísérte az itt vitatott témákat: a
sztálinizmussal való teljes leszámolás követelését, a demokrácia
visszaállítását.
1956. jún. 28. - poznani
munkásfelkelés, amely után a szovjet vezetés Rákosi menesztése mellett döntött.
Az új pártfőtitkár Gerő Ernő lett, de ez nem jelentett igazi változást.
1956 kora őszére országszerte feszült hangulat uralkodott: 1956. okt. 6-án került sor Rajk László újratemetésére.
A forradalom kirobbanása
Diákmozgalmak: október16-án Szegeden a tiltás ellenére létrejött a
DISZ-től független egyetemista ifjúsági szervezet, a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolák Szövetsége), amely napok
alatt minden felsőoktatási intézményben megfogalmazta követeléseit. MEFESZ
követelése 16 pontban;
-
szuverén állam
visszaállítása - szovjet csapatok kivonása
-
demokrácia
megteremtése – többpártrendszer, sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadság -
-
szociális helyzet
javítása - az erőltetett iparosítás felülvizsgálata, a beszolgáltatás eltörlése
-
törvénytelenségek
megszüntetése - a korábbi rendszer bűnöseinek felelősségre vonása
Műegyetem nagygyűlése okt.
22-én: 14 pontos radikális kiáltvány.
Október 23-án:
Gerőék – Hruscsov kívánságára
– Jugoszláviában Titoékkal békülési tárgyalásokon voltak, mire hazaértek, a
lengyel események melletti szolidaritási tüntetés készül. Eleinte a
belügyminiszter betiltja, majd nem sokkal előtte engedélyezi.
Tüntetés a Petőfi szobornál,
majd a Bem téren; nemcsak a diákság, a munkásság is csatlakozott,
A tömeg a Parlament (Kossuth
tér) elé vonult; már megjelennek a „lyukas” zászlók
Nagy Imre beszédet mond:
„Elvtársak!” – hurrogás, még nem azonosul a követelésekkel, csillapítana –
sikertelenül;
Tömeg a Magyar Rádió
épületéhez vonul - követelések nyilvánosságra hozatala volt a cél
Helyette: Gerő Ernő
rádióbeszéde: a tüntetőket ellenforradalmároknak, csőcseléknek nevezte; a
Rádiónál fegyver dördült;
Este sor került a Felvonulási
téren a Sztálin szobor ledöntésére;
Éjjel Nagy Imrét ismét
miniszterelnökké választották.
A tüntetés kezdetben békésen zajlott, a békés jelleg és a jelszavak
a lakosság többségének demokráciára, függetlenségre való igényét és
szabadságvágyát fejezték ki. A tiltakozók a sztálinista Rákosi-rendszerrel való
leszámolást követelték, a hatalom erőszakhoz folyamodott, és emiatt forradalom
robbant ki.
A forradalom kiterjedése, szabadságharc
A felkelés már kiterjedt
vidékre is, országos lett, a tüntetéseknek sortüzekkel vetettek véget (pl.
Mosonmagyaróvárott);
A gyárakban Munkástanácsok, a
településeken Forradalmi Bizottságok szerveződtek; sok a sztrájk;
A forradalom hírére
mozgósították a szovjet hadsereget, velük a forradalmárok felvették a harcot,
Fegyveres ellenállás főbb
gócai: Széna tér, Corvin köz – sok a fiatal, Molotov-koktél.
Október 25-én sortűz a
Parlament előtt;
Október 28-án Nagy Imre
tűzszünetet rendelt el, másnap a szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat.
Az 1956-os
forradalom és szabadságharc a Rákosi-korszak embertelen diktatúrájának
ellenhatásaként robbant ki, és a lakosság döntő többségének támogatását
élvezte.
Konszolidációs kísérlet
Nagy Imre nyitott volt a
felkelők követelései egy részének teljesítésére - ÁVH feloszlatása.
Megkezdődött a
többpártrendszer újjáélesztése, a demokratizálódás, a politikai foglyok
szabadon engedése.
Október 30.: Köztársaság téri
pártház ostroma, lincselés - a forradalom
fekete foltja, amúgy „tiszta”, nincs kirakatbetörés,
Nemzetőrség megalakulása,
Október 31-én az MDP helyett
új párt alakult Magyar Szocialista Munkáspárt néven.
November 1-én Nagy Imre deklarálta
az ország kilépését a Varsói Szerződésből.
November 3-án új, koalíciós
kormány alakult, Mindszenty bíboros este rádiószózatot intézett a nemzethez.
A forradalom leverése
A Szuezi-válság és az USA be
nem avatkozási politikája miatt a SZU lehetőséget látott a forradalom fegyveres
leverésére.
A főváros és az ország
nagyvárosai ellen 4-én hajnalban átfogó támadást hajtott végre a Vörös
Hadsereg, a védelem megbénítására november 3-án Maléter Pál honvédelmi minisztert a szovjetekkel való tárgyaláson
Tökölön elfogták. Nagy Imre rádiószózata ellenére a hadsereg nem volt képes
erőteljes ellenállásra, de a felkelő csoportok még jó egy hétig tartották
magukat. A kormány sem volt a helyén (Nagy Imre a jugoszláv nagykövetségen
kapott menedéket), mindössze Bibó István
államminiszter maradt a Parlamentben, hogy szózatot intézzen a nemzetközi
közösséghez, az ENSZ-hez.
November 4-11. között voltak
fegyveres utóvédharcok Budapesten.
A Moszkvában megírt
forgatókönyv szerint Szolnokon szintén november 4-én megalakult Kádár János
vezetésével a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely nov. 7-én Budapestre
érkezett a Kádár-kormány.
Kádár egy ideig abban a
hitben élt, hogy elfogadtathatja a társadalommal, hogy kormánya a forradalom
folytatója, a nemzeti ellenállás azonban nem ért véget:
- Nagy Imre nem volt hajlandó
lemondani;
- illegális lapok és
tüntetések éltették a forradalom eszméit; - tiltakozott az Írószövetség;
- a munkástanácsok
sztrájkokat szerveztek;
- november 14-én létrejött a
Nagy-budapesti Központi Munkástanács, amely kitartott a szovjet csapatok
kivonása, a semlegesség, a szabadságjogok tiszteletben tartása és Nagy Imre
mellett.
A Kádár-kormány a megszálló
szovjet csapatok mellett a szerveződő karhatalomra (pufajkások) és a néhány
tízezer MSZMP tagra számíthatott. (Munkásőrség)
Salgótarjánban, Egerben,
Miskolcon és másutt sortüzekkel verték szét a tüntetőket.
1957. máj. 27: megállapodás a
SzU-val, hogy a szovjet csapatok „ideiglenesen" továbbra is az országban
maradnak.
A megtorlás
A forradalom napjaiban a
harcok során elesett több mint 2500 ember, megsebesült kb. 20 000.
Közel 200 000 ember emigrált
az országból Ausztriába, majd onnan tovább más országokba.
A Kádár vezette kormány nem képes elnyerni a társadalom
bizalmát, így az elrettentés válik a hatalom megszilárdításának fő eszközévé
(bírósági ítéletek, internálások).
1956. dec. 5-én feloszlatták
a munkástanácsokat. 1956. dec. 9-én kihirdették a statáriumot:
Megkezdődtek a
letartóztatások. Megteltek a börtönök és az újból felállított internálótáborok.
A hatalom a terror
érvényesítésében számíthatott a névleg feloszlatott ÁVH embereire.
A bírói, ügyészi karból eltávolították
a politikai perekben részt nem vállalókat.
A bírósági eljárásokban nem érvényesült az igazságszolgáltatás függetlensége.
A perek általában titkosak
voltak, a fő cél a megtorlás és az elrettentés volt; alapvetően koncepciósak
voltak. Igyekeztek a főbb szereplőket besározni, a hazai és a külföldi
„reakció", „imperializmus" bérenceiként beállítani, összeesküvés-elméleteket
gyártani.
Az új hatalom képviselői a szovjetekkel együttműködve döntöttek
az ítéletekről. A Nagy Imre ellen indítandó bírósági eljárást a párt politikai
bizottsága is jóváhagyta. Zárt tárgyaláson
ítélték halálra (1958. jún. 15.) Maléter Pállal, és másokkal együtt. (Az ítéletek indoklásában valótlan elemek, illetve beállítások
keveredtek valóságos tényekkel.)
Kb. 300-400 személyt végeztek
ki (utolsó kivégzés 1961-ben volt).
Kb. 16 000 embert zártak
börtönbe (főleg munkásokat és diákokat).
Számos egyszerű embert (munkást, értelmiségit, művészt)
ítéltek el, fosztottak meg állásától, a továbbtanulástól, megfigyelték stb. a
forradalomban való részvétele miatt, az ítéletek és a büntetések legtöbbször
nem voltak arányban az elkövetett cselekedetek súlyosságával. A vádak rendszerint köztörvényes bűncselekménynek tüntették fel
a forradalomban való részvételt.
A megtorlás korát az 1963.
márc. 21-én életbe lépett általános amnesztia zárta le. (Az ENSZ-ben eddig
napirenden tartották a ’magyar kérdést’, de a Biztonsági Tanácsban a Szovjetunió mindig megakadályozta a bábkormány
elítélését. „Cserébe” az amnesztiáért, a Kádár-kormányt törvényesnek ismerték
el, a rendszer legitimitást nyert.)
Politikai konszolidáció
A megtorlás és a szovjetek
jelenléte azt sugallta, a rendszer sokáig fennáll. A lakosság java megkísérelte
a fennálló hatalommal való együttélést, sokan mellé is álltak: érdekből,
félelemből, meggyőződésből tán kevesebben. Kádár kiszorította a régi rákosista
pártkádereket a hatalomból, óvakodott a személyi kultusz bevezetésétől, a
politikai aktivitást nem akarta kikényszeríteni („aki nincs ellenünk, az velünk
van”), a durva törvénytelenségeket nem engedte.
Megszűnt a konzervatív,
sztálinista kommunista diktatúra, enyhébb (majd puhább) lépett a helyébe.
Gazdasági konszolidáció
A forradalom leverése után
megindult a gazdasági konszolidáció: jelentős támogatás a szocialista országokból.
Bár a nehézipar továbbra is elsőbbséget élvezett, a beruházásokat mérsékelték
az életszínvonal megtartásához, emeléséhez. Az emberek ’jóléte’ immár
számított.
A mezőgazdaság
kollektivizálása is finomabban zajlott le, kedvezményekkel igyekezték megnyerni
a parasztságot, ennek egyik gyümölcse a háztáji gazdaság. A magyar mezőgazdaság
sikerágazattá vált, szocialista szinten jól biztosította az
élelmiszer-ellátást, még exportra is futotta.
Mindezek és más okok
következtében az ország a szocialista tábor legvidámabb barakkja lehetett.
A forradalom utóélete:
A Kádár-rendszerben 56 témája
teljességgel tabunak számított, ill. csak „ellenforradalomként”
volt említhető. A rendszer azonban a ’80-as években elvesztette támogatását,
melyet addig a szocialista rendszerekben megszokottnál magasabb szintű
ellátással szerzett meg. A puha diktatúrát övező közmegegyezésnek 1989-ben
vége lett, Nagy Imrét és társait június 16-án tisztességgel nagy tömeg
előtt újratemették a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában. Az ősszel
kikiáltották a köztársaságot, 90 tavaszán pedig a többpártrendszerű
demokratikus választásokkal megszületett az új rendszer törvényhozása. Kádár
rendszere bukását már nem érte meg, 1990. július 6-án Nagy Imre
rehabilitációjának napján meghalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése