AZ I: VILÁGHÁBORÚ ELŐZMÉNYEI

Melyek voltak az első világháború kirobbanásának okai?

Az első világháború kitörésének hátterében az európai hatalmak érdekellentéteinek és a köztük lévő feszültségeknek sokasága rejlett, amelyeknek eredője a vezető ipari országok gazdasági vetélkedése a nyersanyagforrásokért, és a nem ipari országokban történő tőke-elhelyezési piacokért folytatott harc, a gyarmatok után való törekvés volt. Ezen hatalmak hagyományos politikája világpolitikai összefüggésben imperializmussá fejlődött, amely további gazdasági és politikai konfliktushoz vezetett.

Anglia: –  nagy gyarmatbirodalommal rendelkezik (India, Egyiptom, Szudán, Kenya, Nigéria,

–  a pénzügyi és kereskedelmi világ vezetője.

–  a világ legnagyobb hadiflottájával őrködik gyarmatai és kereskedelmi hatalma felett.

Külpolitikájának célja:

az európai kontinentális egyensúly fenntartása; gyarmatbirodalmának megtartása, illetve új birtokok szerzése (Közép- Afrika, Kairó- Fokváros- vonal).

Sikert akkor remélhet, ha flottája megőrzi vezető szerepét, és jól működő diplomáciával szövetségi rendszereket sikerül kialakítania a rivális nagyhatalmakkal szemben.

Franciaország: –  jelentős gyarmattartó (Indokína, Tunézia, Marokkó, Nyugat-Afrika).

–  gazdasága dinamikusan fejlődik.

Külpolitikájának célja:

–   gyarmatainak megvédése és kiterjesztése (e téren Angliával vannak konfliktusai),

– a kontinentális vezető szerep visszaszerzése, visszavágás Németországnak, Elzász- Lotharingia visszaszerzése.

Az egyre erősödő Németország komoly veszélyt jelentett a francia gyarmatbirodalomra és gazdaságra. Franciaország tudta, hogy az ellentétek békés eszközökkel nem oldhatók fel, ezért egy németellenes szövetségi rendszer kialakítását tűzte ki célul.

Oroszország: –  területe óriási, lakossága rendkívül nagyszámú.

–  gazdasági, társadalmi viszonyai elmaradottak, feudális jellegűek.

–  a krími háborúban elvesztette nagyhatalmi presztízsét.

–  jellemző a terjeszkedési szándék (Közép-Ázsia, Szibéria, Kaukázuson túli területek).

Külpolitikájának célja:

–  a válságban lévő Törökország hatalmi helyének betöltése a Balkánon és Kis-Ázsiában,

– a fekete-tengeri szorosok megszerzése,  melegtengeri kikötő

Az orosz politikai propagandának fontos része a pánszlávizmus (szláv egység). A szláv kölcsönösség indokával lépett fel Oroszország a balkáni szláv népek "védelmezőjeként".

Németország: –  1871-ben egyesül ismét egységes politikai állammá.

–  gazdasága a legdinamikusabban fejlődik.

–  gyarmatbirodalma korlátozott kiterjedésű. Fejlődő ipara újabb nyersanyagbázist, munkaerőt és piacokat igényel. Gyarmatait csak a többi nagyhatalom rovására növelhetné.

Külpolitikájának célja:

–  teljes európai hegemónia,

–  terjeszkedés a Közel-Keleten,

–  német befolyási övezet Közép-Európában,

– Afrikában és a Csendes-óceánon gyarmatainak növelése (® flottaépítés, fegyverkezés)

Osztrák-Magyar Monarchia: – nagy területű, soknemzetiségű monarchia.

– súlyos belpolitikai gondok (gazdaság, nemzetiségi kérdés, társadalmi ellentétek).

Külpolitikájának célja:

– politikai befolyás a Balkánon,

– igazodás Németország közel-keleti terjeszkedéséhez.

A „Drang nach Osten” politikája egy összefüggő szövetségi területet képzelt el Németországtól a Balkánon át Kis-Ázsiáig. A Monarchia fennmaradását ettől a szövetségtől remélte.

Hatalmi viszonyok a háború előtt:

Az egyenlőtlen fejlődés következtében a múlt század végén egyre erőteljesebb nagyhatalmi átrendeződés figyelhető meg Európában, de a kon­tinensen kívül is.

A klasszikus nagyhatalmak, Anglia és Franciaország mellé olyan gazdasági óriások nőttek fel, mint az USA és Németország, de új területeket szeretett volna szerezni Olasz­ország és a Meidzsi-reformok eredményeként dinamikusan fejlődő, távoli Japán is. E „későn jövők" új hatalmi rendet sürgettek, amely jobban megfelel a tényleges erőviszonyok­nak. A gazdaság további fejlődése szempontjából létkérdéssé váltak a nyersanyagforrá­sok és piacok, ami maga után vonta az expanzív külpolitikát.

A század utolsó harmadában megindult hatalmi harc politikai-katonai szövetségek létrejöttét eredményezte. Bismarck is­merte fel először, hogy az öt európai hatalom közül háromnak koalícióra kell lépnie. Így jött étre (a konzervativizmus ideológiai alapján is) 1873-ban a három császár szövetsége Né­metország, az 1867-es kiegyezés után született Ausztria-Magyarország (a Monarchia), valamint Oroszország között. E két utóbbi hatalomnak azonban ellentétei voltak a Balkán fel­osztásában: Oroszország még mindig a meleg tengeri kijáratot kereste, és befolyása alá akarta vonni balkáni szláv „testvéreit" (pánszlávizmus), ez pedig a Monarchia ellenállásá­ba ütközött. A berlini kongresszus után (1878) végleg felbomlott a koalíció. Ezért kötötte meg Németország és a Monarchia a kettős szövetséget 1879-ben, melyhez 1882-ben Olaszországot, 1883-ban Romániát is sikerült csatlakoztatni.

A másik három európai nagy­hatalom együttműködését ekkor még mély hatalmi ellentétek gátolták: Anglia és Francia­ország harcban állt egymással Észak-Afrika birtoklásáért, Oroszországnak és Angliának Perzsiában és Afganisztánban voltak ellentétei. (Nem beszélve az autokrata cári rendszer és a nyugati polgári demokráciák közötti eszmei ellentétekről.) A német fegyverkezés azonban a század végén felgyorsította közeledésüket. Először Franciaországnak és Oroszországnak sikerült gazdasági, majd katonai megállapodást kötnie 1893-ban, majd 1904-ben Franciaország és Anglia „szívélyes egyezmény"-ben békült ki egymással: ez jelentette az antant létrejöttét. Az orosz-angol szövetség 1907-ben alakult. A központi hatalmakat így körbevéve Bismarck „lidércnyomása" megvalósult: egy esetleges háborúban Németország kétfrontos harcra kényszerült.

Háborús gócok: A XIX. század végén szinte minden kontinensen helyi háborúk jelezték az ellentétek kiéleződését és az expanzív törekvések realizálódását. Az USA 1898-ban Spanyolországtól megszerezte a Fülöp-szigeteket, Puerto Ricó-t és Guamot. Az 1899-1903 között zajló angol-búr háború Dél-Afrikában angol győzelemmel zárult. 1905-ben Németország megkísérelte megszerezni Marokkót (első marokkói válság), de az antant együttműködése visszavonulásra késztette. Az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban Japán jelentős területeket szerzett. 1908-ban a Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, így akadályozva meg Szerbia (s áttételesen a szerbbarát Oroszország) kijutását az Adriára. 1911-ben a második marokkói válságban Németország újból visszakozásra kényszerült Franciaországgal szemben. A háború főpróbáját a két balkáni háború jelentette, 1912-ben és 1913-ban. A balkáni országok mögött már a két szembeálló szövetségi rendszer vívta harcát.

A balkáni konfliktusok okai

• A balkáni területeken a török gazdasági-politikai uralom mellett görög kulturális elnyomás érvényesült (az 1760-as években a törökök megszüntették az önálló szerb és bolgár patriarchátust, és az egész félszigetet Konstantinápoly alá rendelték, amelynek vezetője mindig a görög papság soraiból került ki).

• A keleti kérdés: A Balkánt uraló Oszmán Birodalom XIX. századi meggyengülésével a két szomszédos hatalom, Ausztria és Orosz­ország is szeretett volna befolyást szerezni. Nagy-Britannia az európai egyensúly és a tengerszorosok védelmében próbálta fenn­tartani a (gyenge) török uralmat.

Nemzeti államok kialakulása: A Balkán első önállósodó állama Görögország volt (görög szabadságharc 1821-30).

Románia: 1862 - Cuza fejedelem vezetésével egyesült Moldva és Havasalföld, 1881-től királyság lett

Szerbia több törökellenes felkelés után fokozatosan kapott egyre nagyobb önállóságot, 1882-től volt királyság.

A XIX. század második felében a Balkán Európa puskaporos hordójává vált.

Konfliktusok: 1875-ös hercegovinai, majd 1876-os bolgár felkelés a törökök ellen, majd a törökök legyőzték a melléjük álló Szerbiát és Montenegrót. Oroszország „szláv testvéreinek" védelmében hadat üzent, megkezdődött az 1877-78-as orosz-török háború: - gyors orosz győzelmek, majd békekötés;

- 1878. március 3. san stefanói béke, amely azonban túlzottan nagy befolyást engedett volna Oroszországnak a Balkánon, ezért 1878 júniusában nemzetközi kongresszust tartottak Berlinben.

- A berlini kongresszuson: Anglia megkapta Ciprust; elismerték Románia, Szerbia és Montenegró független­ségét; szétdarabolták a san stefanói békében megalkotott „Nagy Bulgáriát". (Macedónia a törököké maradt, a Balkán hegységtől délre fekvő területek Kelet-Rumélia néven a török birodalom autonóm tartományává lettek, és csak a Balkán hegységtől északra fekvő részek kaptak adófizetés mellett önállóságot.) Az Osztrák-Magyar Monarchia lehetőséget kapott Bosznia és Herce­govina okkupációjára, azaz katonai megszállására. Erre azért volt szükség, hogy a terület ne kerüljön Szerbia kezébe. Oroszországhoz került egész Besszarábia.

• Az Osztrák-Magyar Monarchia 1908-ban végül annektálta is Boszniát és Hercegovinát.

• 1912-13:1. balkáni háború

- Szerbia, Bulgária, Görögország és Montenegró létrehozta a Balkán szövetséget, és háborút indított a gyenge Török­ország ellen. (Szerbia az Adriai-tengerre, Bulgária az Égei­-tengerre akart kijutni.)

- A háborút Törökország elvesztette, a Birodalomból Európá­ban csak Konstantinápoly és környéke maradt meg. Létrejött a független Albánia, Szerbia bekebelezte Macedó­nia egy részét.

• 1913: 2. balkáni háború

- Bulgária - Macedónia birtoklása ügyében támadt ellentét miatt - rátámadt Szerbiára és Görögországra.

- Gyorsan felállt most egy bolgár-ellenes koalíció, amely le is győzte Bulgáriát.

- A bukaresti béke szerint Bulgária jelentős területi vesztesé­geket szenvedett.

• Az I. világháború előtti helyzet:

- egy megerősödött      Szerbia, amelynek ellentétei voltak Ausztria-Magyarországgal;

- egy meggyengült Bulgária, amely közeledett Ausztriához és Németországhoz.