A háború jellege és értékelése

A történelem eddigi legnagyobb és legpusztítóbb háborúja méltán kapta a „világháború" nevet. (Bár ekkor a Nagy Háború névvel illették még, és természetesen nem sorszámozták.) A legtöbbet szenvedett kontinens Európa volt, de a hadviselők gyarmati és gazdasági kapcsolatai miatt - Amerikát és Ausztráliát kivéve - több földrészen is folytak a harcok, most már nemcsak a szárazföldön, hanem a vízen és a levegőben is.

A villámháború, a gyors háború elmaradt. A modern fegyverek (a nagy tűzerejű fegyverek, pl. a Maxim-géppuska, ágyúk, aknavetők, - a háborús készülődést felgyorsította a második ipari forradalom következtében bekövetkező fejlődés - .) az előzetes elképzelésekkel ellentétben nem a támadást, hanem a védekezést segítették. Ellenük a nyílt terepen támadó gyalogságnak alig volt esélye, csak a sokszoros túlerő kecsegtetett, mérsékelt sikerrel. A háborús frontok megmerevedtek, állóháború, lövészárok-háború alakult ki. A frontok hosszú ideig nem vagy csak alig mozdulnak, a harcoló felek ugyanarról a harcállásról, beásott lövészárkokból kiindulva, hónapokon vagy akár éveken át újra meg újra megütköznek, nagyobb eredmény nélkül. A frontharcosok hónapokat, sőt éveket töltöttek a szögesdróttal védett lövészárokban, árokrendszerben. Télen hideg, tavasszal, ősszel a sár nehezítette dolgukat, esetleg patkányok, élősködők. A lövészárokból nem volt tanácsos előbújni.

Nem véletlenül próbálkoztak új fegyverek bevetésével. A németek alkalmazták először a harci  gázt az 1915-ös yperni csatában, s csakhamar a katonák állandó eszközévé vált a gázálarc. Megjelent a lángszóró, tömegesen alkalmazták a kézigránátot. A harckocsik kifejlesztésében az angolok jártak az élen. 1916-ben a Somme folyónál már be is vetettek 32 tankot. Ez az elnevezés egyébként az ellenség hírszerzőinek megtévesztésére szolgált, a páncéllemezzel felszerelt gépkocsikat víztartályként igyekeztek rejtegetni.

A tengereken a flotta mellett elterjedt a tengeralattjárók bevetése, főleg német részről.

Végül a levegőt is elérte a háború. Hamar kiderült, hogy a Zeppelinek alkalmatlanok a bombázásra, ezért 1915-től a németek, 1916-tól ellenfeleik is repülőgépeket vetettek be, vadászokat, bombázókat egyaránt. A repülőt kezdetben csak felderítésre használták, majd a fedélzeti gépfegyverekkel légi csatákat vívtak, s bombázták egymás állását.

Miután a rövidnek vélt háború elhúzódott, a győzelem nemcsak a katonák közötti harc kimenetelétől függött, hanem az őket ellátó hátországok teljesítőképességétől is. A hagyományos gazdálkodást felváltotta a hadigazdálkodás. A hadigazdaság módszerei, jellemzői: központi termelésirányítás, a piac állami szabályozása, a megtermelt javak állami elosztása (jegyrendszer), fogyasztási korlátozások, a termelés (erőltetett) növelése. Létrejött a totális háború: minden erőforrást a háború szolgála­tába állt. Az első világháborúban még egyértelműen elvált egymástól a front és hátország. A hátország civil lakossága tulajdonképpen biztonságban élt. Az állam ugyan korlátozta fogyasztását (jegyrendszer), munkáját szoros katonai ellenőrzés alatt kellett végeznie (hadiüzem), terményeivel nem rendelkezhetett (beszolgáltatás), és pénze is egyre kevesebbet ért, de közvetlen veszélyt nem jelentett. A nőknek is munkába kellett állniuk.  Rendszeres lett az áruhiány, a jegyrendszer miatt virágzott a feketepiac.

A nagy létszámú hadseregek ellátása óriási mértékben vette igénybe a hátországot. Ennek gazdasági potenciálja is, és nem csupán a hadseregek létszáma játszott döntő szerepet a győzelemben. (Jellemző, hogy a kapitulációk idején a központi hatalmak hadseregei szinte mindenhol az antant államok területén álltak.) Ebben a versenyben a gyengébb gazdasággal rendelkezők egyre inkább kimerültek. Az ellátás romlott, az emberek nyomorogtak. Először legkevesebb tartalékkal rendelkező Oroszország omlott össze, majd az Osztrák-Magyar- Monarchiában és Németországban is mutatkoztak jelei.

Megnövekedett a propaganda szerepe is: a kezdeti általános lelkesedés lehanyatlott, igazolni kellett a háború jogosságát, sikerességét.
Az első világháború közel 8,5 millió ember halálát és mintegy 20 millió sebesültet hozott magával. A legnagyobb veszteséget a Monarchia szenvedte el.

A számok alapján az antant fölénye szinte minden területen kimutatható, de akkor miért nem győztek gyorsan?

Ahol, és amiben az antant erős volt, pl. a flotta, azzal nem tudtak gyors, döntő győzelmet kicsikarni, mert:

- a központi hatalmak gyakorlatilag önellátóak voltak, a tengeri blokád sokáig nem bénította meg őket;

- Németország partvédelme erős volt;

- az újfajta tengeri hadviselés eszközeit - pl. tengeralattjárók, aknazár - a német flotta is alkalmazta.

Hiába volt az antant mennyiségi fölényben, mert megváltozott a hadviselés jellege:

- kialakult az állóháború, szétaprózódott a frontvonal; - nem jöttek létre nagy, mindent eldöntő ütközetek.

Az antant országok nem tudták jól összehangolni hadműveleteiket, ellenben a német hadsereg igen jól szervezett, mozgékony (vasutak), és kiváló hadvezetésű volt.

A központi hatalmak támadtak először, az övék volt a kezdeményezés.